+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / A pedagógus legfőbb feladata a szerető példaadás és példamutatás
2018. október 10. szerda 18:25
A pedagógus legfőbb feladata a szerető példaadás és példamutatás
A nyugdíjas, a nyugdíjba vonuló és a pályakezdő pedagógusokat is köszöntötték.
Nagykanizsa

A rendezvényen a díszdiplomákat is átadták a legalább 50 éve végzett pedagógusok számára. A pedagógus teremtése című irodalmi művel kezdődött a rendezvény, majd a polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Dénes Sándor szerint Nagykanizsa kiváló közösségi élete a város pedagógusainak kitartó és felelős munkájának is köszönhető. – Önöknek köszönöm meg elsőként mindazt, amit évtizedek alatt tettek értünk és az egész közösségünkért. Nem lennénk ma az a város, az a közösség, amely a sajátunk, ha az önök munkája és nevelő tevékenysége nem létezett volna - mondta Dénes Sándor polgármester.

Az ünnepségen hat fiatal pedagógus tett esküt hivatása mellett. A tankerület igazgatója szerint a pályakezdők számára is a legfontosabb feladat az lesz, hogy hivatásuk során végig példát tudjanak mutatni tanítványaik számára. – A pedagógus a jövőnek él, a jövőért dolgozik. Nevel és tanít, óv és átad, de rengeteg feladata közül talán a lámpás szerep a legfontosabb. A szerető példaadás, példamutatás. A pedagógus szeretetből adja oda magát diákok generációinak, és nemcsak a tudását adja, hanem személyiségét, lényét és az életét - fogalmazott Magyar Ferenc a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója. A rendezvényen – munkájuk elismeréseként – minden olyan pedagógust köszöntöttek, aki a több évtizednyi nevelői munka után idén lett vagy lesz nyugdíjas, valamint az ünnepség végén a díszdiplomákat is átadták.

Galéria
további friss hírek
16
jún.
18:38
1
Nagykanizsa
Ünnepi könyvhét Nagykanizsán
16
jún.
18:36
1
Nagykanizsa
Piarista flashmob az Erzsébet téren
15
jún.
18:20
1
Kerkaszentkirály
A letenyei járás pedagógusait köszöntötték
15
jún.
18:20
1
Semjénháza
Semjénháza All Star - Fradi Öregfiúk
14
jún.
18:36
1
Nagykanizsa
Piarista gála
14
jún.
18:25
1
Nagykanizsa
Két napig sör folyik az Erzsébet téren
14
jún.
17:28
4
Nagykanizsa
Megkezdődött a 8. Kanizsai Sörfesztivál.
Nem sokkal híradónk előtt csapra verték az első hordó sört, és ezzel hivatalosan is megkezdődött a 8. Kanizsai Sörfesztivál. A két napos habos fieszta programjában számos helyi fellépő, illetve országosan ismert..tovább olvasom
14
jún.
16:23
4
Nagykanizsa
Hat versenyszámból hármat megnyertek a Nyugat-dunántúli újonc és serdülő asztalitenisz-versenyen a kanizsai tehetségek.
Remekeltek a sörgyári fiatalok: hat versenyszámból hármat megnyertek, valamint egy ezüst- és két bronzérmet is szereztek a Nyugat-dunántúli újonc és serdülő asztalitenisz-versenyen. A legfiatalabbaknál, az..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
01:10
Székely konyha
01:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
01:50
Sztárportré: Pataki Zita 2. rész
02:20
A nagy fafilm
03:20
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
03:30
Lapozó
06:30
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
06:40
Szentmise a Piarista kápolnában
07:40
Székely konyha
08:10
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
08:20
Sztárportré: Pataki Zita 2. rész
08:50
A nagy fafilm
09:50
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
10:00
Lapozó
12:00
Székely konyha
12:30
Sztárportré: Pataki Zita 2. rész
13:00
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
18:30
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek
19:35
20:05
Látogató
20:35
Híradó
20:50
Néptánc gála a Misina Néptáncegyüttes előadásában
21:20
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek
22:25
Lapozó
híradó 2019.06.14

Sör, zene és jókedv - megkezdődött a 8. Kanizsai Sörfesztivál 

Könyvhét, minden korosztálynak - bemutatók, találkozások, játékok 

Gyémántos marketing - elismerték a karosi marketing kampányokat

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu