+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Kőrösi 50
2018. október 11. csütörtök 16:51
Kőrösi 50
Iskolatörténeti kiállítással és gálaműsorral emlékezett meg fél évszázados fennállásáról a Kőrösi-iskola.
Nagykanizsa

A HSMK-ban megtartott ünnepségen az intézmény jelenlegi és egykori igazgatói, tanárai és diákjai vettek részt. Az iskola megalapítása óta eltelt öt évtizedet múltidézéssel és bemutatókkal ünnepelte a kőrösisek közössége. Nemcsak az intézmény múltját, hanem vele együtt az egész ’70-80-as évek sajátos atmoszféráját is megidézi az iskolatörténeti kiállítás. A HSMK-ban látható tárlaton közösen dolgozott a tanári kar. – Mindenki talált valami olyan témát, amiről úgy érezte, hogy fel tudja dolgozni. Vagy mert anyagai, vagy mert kapcsolatai voltak hozzá. Ezáltal sok minden összejött olyan különböző területekről, amelyek az oktatásra vagy éppen társadalmilag jellemzők voltak, az úttörőmozgalmat példaként említhetem – mondta el Babati Csaba, a Kőrösi-iskola tanára.

A megnyitóra nyugalmazott pedagógusokat is meghívtak. Az 1968-ban alakult iskola első igazgatója szerint a kezdeti nehézségek ellenére is sikerült jó alapokat lefektetni. – A régi iskoláknál csak az első osztályban találkoznak új gyerekek, itt viszont az összes évfolyam más-más iskolából jött vidékről és városi iskolákból, tehát új közösségeket kellett kialakítani - fogalmazott Horváth Vilmos nyugalmazott igazgató.

Az elmúlt hónapokban minden iskolai eseménybe belecsempészték az 50 éves évfordulót, ám az emlékezés mellett a jövőre is nagy hangsúlyt fektet az intézmény. – Ilyenkor fontos számvetést tartani, de mindenféleképp előre kell tekinteni, hiszen egyrészt meg kell élnünk a mát, másrészt a gyerekek jövőjét kell megalapoznunk, és ezzel az egész nemzetünk és társadalmunk jövőjét is – mondta el Smolcz Frigyes, a Kőrösi Csoma Sándor – Péterfy Sándor Általános Iskola intézményvezetője.

Az évforduló alkalmából köszöntőt mondott Tóth Nándor alpolgármester. Hangsúlyozta, mindannyiunk felelőssége, hogyan adjuk tovább a jövő nemzedékének tudásunkat és lelkületünket, Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója pedig arról beszélt, olyan hellyé kell tenni az iskolát, ahová diák és tanár egyaránt szívesen jön. – A Kőrösi-iskola mindig ilyen hely, ilyen közösség volt. Az egész városrész a magáénak érezte, a „keletiek” – mármint a városrészben élők – kohéziójának egyik szimbóluma volt és maradt. Az intézmény szakmai tekintetben is mindig kiemelkedő volt, köszönhetően az itt dolgozó legendás pedagógusoknak – mondta Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ Központ igazgatója. A gálaműsoron a kőrösis diákok vették birtokba a színpadot, felidézték a tanév fontosabb történéseit is, és tolmácsolták az egykori tanulók üzeneteit. A jubileumi programsorozat januárban indult, és a mai rendezvénnyel ért véget.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu