+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Ünnepnapok
2018. október 12. péntek 17:33
Ünnepnapok
Két jeles évfordulóról is megemlékeznek a napokban a Miklósfai-iskolában.
Nagykanizsa

A településrészen 250 éve van oktatás, a jelenlegi iskola pedig 40 éves. Ennek tiszteletére többnapos programsorozatot szerveztek az intézményben, az ünnepi gálát és az emléktáblaavatást tegnap tartották.

A jubileumi gálaműsoron együtt ünnepeltek a jelenlegi és a régi tanítványok, valamint a partner ökoiskolák csoportjai is. – Nagyon fontos számunkra az, hogy a szülők visszahozzák a gyermekeiket, hiszen ez azt példázza, hogy eredményes, igényes oktatás folyik itt, és érdemesnek találják az iskolánkat, mind az itt dolgozó pedagógusokat arra, hogy a gyermekeiket ránk bízzák – fogalmazott Sebestyén Nikoletta, az iskola igazgatója.

Kutatási eredmények bizonyítják, hogy a településrészen 250 éve van már oktatás. Az intézmény egykori igazgatója, Szmodics Józsefné fel is dolgozta az iskola történetét. – A miklósfai iskola sikerességét én abban látom, hogy olyan intézményvezetői voltak, akik magukénak érezték. És mindent megtettek azért, hogy akik ide járnak, jól érezzék magukat. És olyan pedagógusok voltak, akiket a gyerekszeretet jellemzett, akiknek fontos volt, hogy milyen pluszt tudnak adni a gyerekeknek - említette Szmodics Józsefné, az intézmény korábbi igazgatója.

A gálaműsort követően emléktáblát avattak az iskola bejáratánál. A diákok időkapszulát is készítettek, melybe az iskoláról szóló gondolataikat zárták. A program végén 250 szeletes torta örvendeztette meg a tanulókat.

Galéria
további friss hírek
16
jún.
18:38
1
Nagykanizsa
Ünnepi könyvhét Nagykanizsán
16
jún.
18:36
1
Nagykanizsa
Piarista flashmob az Erzsébet téren
15
jún.
18:20
1
Kerkaszentkirály
A letenyei járás pedagógusait köszöntötték
15
jún.
18:20
1
Semjénháza
Semjénháza All Star - Fradi Öregfiúk
14
jún.
18:36
1
Nagykanizsa
Piarista gála
14
jún.
18:25
1
Nagykanizsa
Két napig sör folyik az Erzsébet téren
14
jún.
17:28
4
Nagykanizsa
Megkezdődött a 8. Kanizsai Sörfesztivál.
Nem sokkal híradónk előtt csapra verték az első hordó sört, és ezzel hivatalosan is megkezdődött a 8. Kanizsai Sörfesztivál. A két napos habos fieszta programjában számos helyi fellépő, illetve országosan ismert..tovább olvasom
14
jún.
16:23
4
Nagykanizsa
Hat versenyszámból hármat megnyertek a Nyugat-dunántúli újonc és serdülő asztalitenisz-versenyen a kanizsai tehetségek.
Remekeltek a sörgyári fiatalok: hat versenyszámból hármat megnyertek, valamint egy ezüst- és két bronzérmet is szereztek a Nyugat-dunántúli újonc és serdülő asztalitenisz-versenyen. A legfiatalabbaknál, az..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
01:10
Székely konyha
01:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
01:50
Sztárportré: Pataki Zita 2. rész
02:20
A nagy fafilm
03:20
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
03:30
Lapozó
06:30
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
06:40
Szentmise a Piarista kápolnában
07:40
Székely konyha
08:10
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
08:20
Sztárportré: Pataki Zita 2. rész
08:50
A nagy fafilm
09:50
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
10:00
Lapozó
12:00
Székely konyha
12:30
Sztárportré: Pataki Zita 2. rész
13:00
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
18:30
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek
19:35
20:05
Látogató
20:35
Híradó
20:50
Néptánc gála a Misina Néptáncegyüttes előadásában
21:20
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, Egészségügyi percek
22:25
Lapozó
híradó 2019.06.14

Sör, zene és jókedv - megkezdődött a 8. Kanizsai Sörfesztivál 

Könyvhét, minden korosztálynak - bemutatók, találkozások, játékok 

Gyémántos marketing - elismerték a karosi marketing kampányokat

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu