+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Névadó ünnepség
2018. október 19. péntek 18:26
Névadó ünnepség
Felavatták az intézmény új névtábláját a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában.
Nagykanizsa

Inkey Boldizsárról, az iskolaépülethez és Palinhoz is több szállal kötődő báróról nevezték el a településrész oktatási intézményét. – A név összeköt. Összeköt bennünket, valamint összeköti a múltat a jelennel, a jelent pedig a jövővel - fogalmazott Suhai Zsolt intézményvezető.

Inkey Boldizsár a XVIII. század egyik kiemelkedő vagyoni helyzetű köznemese volt, akinek több, ma is látható épületet köszönhet az utókor. – Őseink életében, az örökül kapott hagyományunkban rendkívül fontos szerepet játszott a névadás és a névviselet. Mert szerintük a név az élet forrása, a létezés bizonyítéka. Ezért is szentség és ünnep évezredek óta minden közösség számára a névadás, a keresztelő, ez a szertartás - mondta Dénes Sándor polgármester.

Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója 6 évig vezette a palini iskolát. – A gyorsan változó világban akkor cselekszik helyesen egy közösség, ha múltjában keres kapaszkodókat, és megtalálja történelmében azokat a személyiségeket, akiket példaként követhet maga elé állítva. Nem múltba révedő romantika ez, hanem nagyon is racionális tett. Hiszen az önazonosság, az identitás megőrzése a XXI. századi megmaradás kulcsa - említette a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója.

Cseresnyés Péter szerint a név egyrészt megkülönböztet, másrészt a valahová tartozást is jelenti. – Talán elfogultnak tűnik, de mondhatjuk azt, hogy az irodalomtörténet egyik legszebb idézete jut el hozzánk. Az idézet pedig Tamási Árontól, az Ábel című regényéből származik, és így szól: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - tette hozzá a politikus.

Az ünnepségen felavatták a névadó tiszteletére állított márványtáblát, emlékfát ültettek, valamint időkapszulát is elhelyeztek az utókor számára.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu