+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / A reformáció emléknapja
2018. november 5. hétfő 14:56
A reformáció emléknapja
Október 31. a reformáció emléknapja, ebből az alkalomból közös istentiszteleten vettek részt a kanizsai evangélikus és református hívek szerda este.
Nagykanizsa

Idén a Csengery úti evangélikus templom adott otthont az ünnepi istentiszteletnek és az azt követő előadásnak. Nagykanizsán évek óta hagyomány, hogy az evangélikus és református gyülekezetek együtt emlékeznek a reformáció elindulására és adományaira. – Azt ünnepeljük, hogy az Istennek gondja van ránk, és arra, hogy az egyházát karban tartsa, és frissen a gondolatainkat. A hitünket mindig megelevenítse, ahogy Luther is mondta: az egyház szüntelen megújulásra szorul – fogalmazott Makoviczky Gyula evangélikus lelkész.

Az istentiszteleten Hella Ferenc református lelkipásztor hirdetett igét a galatáknak írt levélből. Ebben a szakaszban két világrend találkozik egymással: a mózesi törvényeket szigorúan értelmező zsidók, illetve a keresztények. – Találkozik két különböző típusú ember: az egyiknek az életébe ez, a másiknak az életébe az épült be. Meg kell látni ebben a helyzetben, hogy hogyan lehet belőle egy krisztusi életet kihozni – mondta Hella Ferenc református lelkipásztor. Az emléknap programjában tematikus képeslapkiállítás és egy előadás is szerepelt: a hívek az egyház egységének és megújulásának „munkásáról”, Philipp Melanchthonról hallhattak.

– Egy kicsit fanyarul állapíthatjuk meg, hogy a 16. század második felének nagy német evangélikus vitáiban mindkét oldalon az ő tanítványai küzdöttek egymással. A 16. század végéig minden valamire való észak-német teológusnak és reformátornak a tanítómestere volt Melanchthon. Tehát oktatóként, tanítóként, iskolaszervezőként óriási munkát végzett a reformáció szolgálatában – árulta el Ittzés Gábor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem egyetemi docense. Melanchthon a reformációt elindító Luther Márton harcostársa volt Wittenbergben. Luther 501 évvel ezelőtt, 1517. október 31-én tette közzé – a búcsúcédulák ellen tiltakozva – 95 tételét, amely hosszú távon vallási, szellemi és gazdasági megújulást hozott Európában.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu