+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Ismét a Tungsram nevét viseli az élén a nagykanizsai sakkcsapat
2018. november 8. csütörtök 16:40
Ismét a Tungsram nevét viseli az élén a nagykanizsai sakkcsapat
Az erről szóló támogatási és együttműködési megállapodást tegnap koradélután a Magyar Tudományos Akadémia klubtermében írták alá.
Nagykanizsa

A budapesti szerződéskötésen ott volt „a klub 13. játékosaként” bemutatott Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő is. A politikus hangsúlyozta, nem csak ő, de minden nagykanizsai polgár hálás lehet a Tungsram Group elnök-vezérigazgatójának, Jörg Bauernek, hiszen a cégvezető dél-zalai szerepvállalásának egyik első lépése volt, hogy kifejezze, hajlandó támogatni ezt a sportot. – Ahogy átvette a Tungsramot Jörg Bauer úr, már az első megkeresésre rögtön bólintott. Ismerve azt, hogy milyen múlttal rendelkezik ez a sakkcsapat, és milyen eredményeket ért el. Köszönet elnök-vezérigazgató úrnak, s azt hiszem kanizsai polgárként a többiek nevében is mondhatom: köszönjük! Újra visszatért a név Nagykanizsára és a sportszponzorációba - mondta  Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

A szerződéskötés után Jörg Bauer elmondta: a Tungsram család arra törekszik, hogy az örökségük az innováció jelmondatukhoz híven, amiben csak lehet, támogassák a jövő generációját. – Örülünk, hogy kaptuk ezt a lehetőséget, hogy támogassuk a sakkcsapatot, ami már hosszú évek óta használta a Tungsram nevet. Fontos ez, hiszen mi úgy gondoljuk, hogy a sakk egy tréning, fejődési lehetőség a fiataloknak, az utánpótlásnak. A sakk nem csak sport, hiszen magát az életet készíti elő - fogalmazott Jörg Bauer, a Tungsram Group elnök-vezérigazgatója. A Tungsram Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub néven szereplő gárda első csapata jövő héten kezdi meg bajnoki szereplését. Nádasi Tamás klubelnök szerint – az új támogatónak is köszönhetően – jó esély mutatkozik a címvédésre, de rögtön az első fordulóban egy rangadó vár a kanizsaiakra.

– Miskolc ellen fogunk kezdeni, kettős mérkőzés lesz, Szombathelyen. Nagyon bízunk abban, hogy ahogy tavaly is sikerült jó rajtot vennünk, akkor megvertük a Miskolcot az első fordulóban, úgy idén is nyerni fogunk. S új támogatóval egészültünk ki, amely pedig a csapatnak az anyagi hátterét, anyagi biztonságát is segíteni tudja - nyilatkazta Nádasi Tamás, a Tungsram Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub Nagykanizsa elnöke. Nagykanizsa idén már 30. alkalommal rendezte meg a Batthyány-kupát, ami Dénes Sándor szerint jól jelzi, hogy a kanizsai sakknak nem csak múltja és jelene van, de jövője is. 

– Én büszke vagyok. Büszke vagyok a Tungsramra, hiszen a legtöbb munkahelyet biztosítja a környéken élőknek, a legnagyobb cégünk. S ha megnézzük a sportágakat, a legjobbak a sakkban vagyunk. A sakkot támogatni mindannyiunknak küldetés és nagyon fontos feladat. Fontos az utánpótlás is, és hála Istennek, ebben is nagyon jól állunk - árulta el  Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere. Az szerződés ünnepélyes aláírásán az olimpiai bajnok klubtag, Ribli Zoltán is jelen volt, aki az egyik izgalmas meccsét mutatta meg a résztvevőknek. Az egymást követő tíz bajnokságot megnyerő kanizsai csapat fő riválisa idén a Miskolc mellett a Szombathely és a Paks lehet.

Galéria
további friss hírek
18
nov.
11:50
1
Nagykanizsa
Vercz Szilvia alkotásaiból nyílt kiállítás a Rozgonyi-iskolában
18
nov.
11:37
1
Letenye
Tűzoltóőrsöt avattak Letenyén
17
nov.
18:23
1
Nagykanizsa
Fórumra várta az érdeklődőket a Hivekovics Családi Gazdaság
16
nov.
17:46
1
Nagykanizsa
Ismét elindul az Egy doboznyi szeretet jótékonysági akció
16
nov.
15:36
1
Nagykanizsa
Aktív szombat vár a kanizsai sportbarátokra.
Holnap reggel 9-kor tenisszel indul a nap, a második pontszerző nyílt amatőr páros versenyt rendezik a Kanizsa Teniszcentrumban. Délben a vízilabdásokra vár rangadó, Ludányi Kadosa tanítványai a rájátszásba vihető..tovább olvasom
16
nov.
15:32
4
Nagykanizsa
Az első alkalommal megrendezett versennyel a szervezők célja a hagyományteremtés és a tehetséggondozás volt.
A versenyzők zenei és énektudásukat is megmutathatták.  A Szép Zalában születettem című dal mellett magyarbéli és gyimesi népdalokat is hallhatott a szakmai zsűri a zeneiskola népzenei versenyén. A verseny ötlete egy..tovább olvasom
16
nov.
15:28
4
Nagykanizsa
A 40 tavasz - 40 tél című kiadvány kanizsai költője idén lett negyvenéves, ennek kapcsán ragadott tollat és fogalmazta meg érzéseit.
16
nov.
15:22
4
Nagykanizsa
A sóraktárat feltöltötték, a tolólapokat és sószóróberendezéseket pedig már felszerelték a teherautókra.
A Téli intézkedési terv tegnap lépett életbe, már állandó készenléti rendszer működik. Az időjárás-előrejelzések szerint a következő napokban beköszönt a hideg, egyes területeken pedig már a..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2018.11.16

600 tonna síkosságmentesítő anyag – felkészült a télre a városi szolgáltató, a szakemberek felszerelték a járművekre a tolólapokat és sószórókat is 

Segítség a pályaválasztásban – Kanizsán is bemutatta a pedagógiai szakszolgálat az Osztályfőnöki információs programfüzetet 

Megnyitás – elkezdődött a városi egyéni sakkbajnokság, a megmérettetésre 22 játékos nevezett

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsaii Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu