Az ön neve:
Az ön emailcíme:
Felhasználói név:
Jelszó:
 
Telefon: +36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
hírek
Nagykanizsa - 2016. augusztus 8. 15:08 hétfő
Újra nyitva
És a villámcsődület is folytatódott.

Újra nyitva! A nyári szünet után ismét várja a könyvbarátokat a városi könyvtár. A hétfői nyitás előtt – ahogy azt már megszokhatták a kanizsaiak – villámcsődület tartottak a bibliotékánál. Ezúttal Antal Gergő, a Honvéd Kaszinó Városi Diákszínpadának egyik oszlopos tagja mondott verset, majd a Magic Ritmo Mini Csoportja mutatta be a nyári táborban tanult vidám koreográfiáját. Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója hangsúlyozta: „Külön örülök, hogy az a folyamat, ami elindult a nyár elején, folytatódott, és egy újabb színes flashmobbal kezdhettünk. A kislányok nagyon szépen táncoltak, és egy nagyszerű verset is hallhattunk. Remélem, hogy mások is jönnek majd. Próbáltam összeszámolni, és 12-15 darab, 2-3 perces produkciót láthattunk eddig. Bárki, aki előadna valamit, akár másfél percben, akár félpercben, szívesen várjuk, mert ez egy érdekes, kedves dolog, amitől máshogy indul a hetünk. Remélem, ezt azok is érzik, akik látják, és ez most már hozzátartozik a könyvtárhoz.”

GALÉRIA - Újra nyitva
további híreink
2018-04-19 18:38 - Nagykanizsa
Koszorúzás Péterfy Sándor házánál
2018-04-19 18:35 - Nagykanizsa
Spartan Race Nagykanizsa Charity Sprint
2018-04-19 15:23 - Nagykanizsa
Öt egyesület 85 versenyzője vett részt a lábtollas Kanizsa Kupán
2018-04-19 15:12 - Nagykanizsa
A mérkőzést Budapesten, a Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik április 26-án. Az ellenfél a Sényő FC lesz.
2018-04-19 15:00 - Nagykanizsa
Első alkalommal rendeznek olyan megmérettetést, amelyen a kapitális egyedeket szeretnék kifogni a horgászok.
2018-04-19 14:54 - Nagykanizsa
A zeneiskola képzőművészeti tagozatán tanulók munkáiból nyílt kiállítás a BLG-ben.
2018-04-19 14:50 - Nagykanizsa
Kiválóan szerepeltek a nagykanizsai diákok a megyei alapműveleti matematikaversenyen.
2018-04-19 14:47 - Nagykanizsa
Kilencen vettek részt alapfokú könyvtárosi képzésen a Halis István-könyvtárban.
2018-04-19 14:42 - Debrecen
Négy első, egy második és három harmadik helyezést értek el a kanizsai sportolók a kerékpáros diákolimpián.
2018-04-19 14:37 - Nagykanizsa
Több növényt is elültettek az elmúlt napokban Nagykanizsán.
2018-04-18 17:26 - Nagykanizsa
Minikoncert a Rozgonyi-iskolában
2018-04-18 17:25 - Nagykanizsa
Csütörtök délelőtt elhagyja Nagykanizsát a Spartan Race csapata
műsor
19:35
20:05
Üzleti negyed
20:35
Híradó
20:50
Látogató
21:20
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
22:25
Lapozó
INFORMÁCIÓ
Telefon: +36-93-787050;
Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100)
Web: www.nmhh.hu
kanizsatv
partnereink