+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Malackodtak Mura-mentén
2019. február 18. hétfő 15:09
Malackodtak Mura-mentén
Hatodik alkalommal rendezte meg szombaton Murakeresztúr és Fityeház a Mura-menti malacságokat.
Murakeresztúr

Meglepetéssel is készültek a tréfás kedvű böllérek: először egy plüssmalaccal keltek birokra. A főzőcsapatoknak természetesen nem ezen az egy játékállaton kellett osztozkodniuk: mindegyikük kapott egy sertést, helyi gazdák felajánlásából. Az úgynevezett „látványdisznóvágás” 130 kilós áldozatát régi falusi szokások szerint kezdték feldolgozni: a szőrét égő szalmával perzselték le. A bontás után munkához láttak a csapatok: általában több fogás is készült.

– Főételként csinálunk szőlős savanyúkáposztát vajon párolt szűzpecsenyével, és azután hurkát, kolbászt. És toroskáposztát is csinálunk – árulta el Sámóczi István. A böllércsapatok fiataljai otthonról hozták magukkal a sütés-főzés fortélyait. – Édesapáktól, édesanyáktól, nagymamáktól, nagypapáktól tanultuk, már kisgyermekkorunkban ott voltunk mellettük, és ellestük, miként működik ez az egész. De most is segítenek itt a nagymamák –  mondta el Grudics Kristóf. 

A 2014-ben elindult Mura-menti malacságok mára igazi fesztivállá nőtte ki magát. – Nyolc csapat van itt, de rajtuk kívül még öt szeretett volna jelentkezni. Kezd bővülni az érdeklődési kör a böllérfesztivál iránt itt, Zala megyében és a dunántúli régióban is –nyilatkozta Zavarkó József főszervező.

Sőt, még a határon túlról, Horvátországból is érkeztek vendégek: egy részük fellépőként, a többiek pedig a versenyen vettek részt.  Az egyházközségi böllérfesztivál megnyitóján elhangzott: a disznótorok régen igazi nagy családi események voltak, a falvak ünnepei. – Megfelelő hagyományokkal, ami falvanként vagy térségenként változott. Hiszen, ha elutazunk egy 20-30 kilométerrel távolabb fekvő településre, az ott készített ételeknek már más volt az ízük, más lehetett az ízesítésük. Ezért fontos, hogy a települések a hagyományaikhoz ragaszkodnak – fogalmazott Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

A Mura-menti malacságokat hatodik alkalommal rendezte meg Murakeresztúr és Fityeház önkormányzata, valamint a murakeresztúri egyházközség. A szervezők minden korosztályra gondoltak, a koncertek éjszakába nyúlóan várták az érdeklődőket.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu