Az ön neve:
Az ön emailcíme:
Felhasználói név:
Jelszó:
 
Telefon: +36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
hírek
Eplény - 2017. október 22. 17:32 vasárnap
Embert próbáló
Nagykanizsán rendezik meg jövő áprilisban a Spartan Race elnevezésű versenyt.

Erről ma számoltak be a szervezők Eplényben, ahol ezen a hétvégén több mint ötezren versengtek azért, hogy legyőzzék a 8 és a 23 kilométeres, akadályokkal tűzdelt távot. Az embert próbáló versenyen több kanizsai is indult, akiknek a 907 méteres szintemelkedéssel is meg kellett küzdeniük.
 
Nagykanizsára megyünk 2018-ban az első versenyre, a sprintre. Az első start előtt negyed órával hirdették ki, hogy jövő áprilisban Nagykanizsa rendezheti a Spartan Race első magyarországi futamát. A verseny zászlaját Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület elnöke vette át, aki maga is részt vett az embert próbáló küzdelemben.

- Ezt nagy viaskodások és harcok árán sikerült Nagykanizsára lehívni. Ez egy nagy álmunk volt, hogy a Csónakázó tó környékét egy kicsit fellendítsük és egy olyan eseményt hozzunk, ami több ezer embert, jelesül közel tízezer embert, tízezer sportolót megmozgat és erre kerül sor jövő évben, április 14-én - mondta Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület elnöke.

Hasonlóan látványos lesz majd az indulás Nagykanizsán is. Minden futamot füstbombával és hangos visszaszámlálással indítanak a szervezők. Az eplényi viadalon negyedóránként rajtoltak el a versenyzők, akiknek már az első száz méteren egy nagyon meredek domboldalon kellett felküzdeniük magukat. A több kilométeres futás, gyaloglás, valamint az elképesztő szintemelkedés és a tucatnyi akadály miatt ez a pálya az egyik legnehezebb a versenysorozatban.  

- Eplény az egy ilyen igazi, tipikus Spartanos pálya. Ezért hívja sok versenyző a magyar „Spartan Landnek”. Azért vannak hegyek, dombok, nyilván ez megadja az alaphangulatot, ehhez társulnak még a mesterségesen elkészített, felépített akadályok. Sár az van bőven, hiszen október végén az idő már kellőképp párás - fogalmazott Sisak Zsófia, a Spartan Race Hungary versenyigazgatója.

A viadalon nagyon sok kanizsai is megmutatta, hogy kemény fából faragták. A résztvevők hónapokig készültek a nem mindennapi versenyre. 

- Igazából összességében az egészet szeretem. Az elejétől a végéig élvezem a versenyt, talán a majomlétra jellegű  gyakorlatok, amik tetszenek, ezek elég nehéz gyakorlatok, erre a csapatomat is több órán keresztül készítettem, több-kevesebb sikerrel, de nekem mindenképpen ez a kedvencem. Egyébként futni annyira nem szeretek, tegyük hozzá, hogyha egy futóversenyre kellene elmennem, akkor én nem mennék el, az akadályok teszik ezt számomra vonzóvá - árulta el Varga Zsolt, a Metroflex Nagykanizsa csapatedzője.

A Spartan Race pár évvel ezelőtt indult el Amerikából, azóta pedig már a világ 35 országában rendeznek ilyen versenyt. Eplényben a hétvégén több mint ötezren indultak. A szombati indulók 23 kilométeres, a vasárnapi próbázók pedig 5-8 kilométeres, akadályokkal tűzdelt pályán próbálták ki, hogy mennyit bír a szervezetük.

GALÉRIA - Embert próbáló
további híreink
2017-11-24 19:04 - Nagykanizsa
Futsal diákolimpia
2017-11-24 18:51 - Zalakomár
Felavatták Somssich Antal felújított síremlékét
2017-11-24 16:57 - Nagykanizsa
A vidék Magyarországa saját jogon is érdemes a fejlődésre
2017-11-24 16:55 - Surd
A község és környéke a legnagyobb és legjelentősebb fenyőtermesztő térség hazánkban
2017-11-24 15:40 - Nagykanizsa
A kórházkápolna régi ólomüvegablakai közül a harmadik restaurálása is befejeződött, s mától látható a Thúry György Múzeumban
2017-11-24 14:12 - Nagykanizsa
Felállhattak a dobogóra a kanizsai tűzoltók a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Fekvenyomó Bajnokságán
2017-11-24 14:08 - Nagykanizsa
Édesen indult a nap a Péterfy-iskolában, ahol mézkóstolásra várták a diákokat
2017-11-24 14:06 - Nagykanizsa
Több mint 80 új parkolóhely épül Nagykanizsán, a Keleti városrészben
2017-11-23 17:33 - Nagykanizsa
Holnaptól gyűjtik a szeretetdobozokat Nagykanizsán
2017-11-23 17:32 - Nagykanizsa
UFC - Zala megyei válogatott edzőmeccs
2017-11-23 16:10 - Nagykanizsa
A labdarúgó Magyar Kupában szerda délben az Érd csapatát fogadja a Kanizsa.
2017-11-23 14:44 - Nagykanizsa
Közös szentségimádásra hívják a katolikusokat szombaton.
műsor
19:40
20:10
Épí-tech
20:40
Híradó
20:55
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó
21:55
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
22:25
Lapozó
INFORMÁCIÓ
Telefon: +36-93-787050;
Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100)
Web: www.nmhh.hu
kanizsatv
partnereink