+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Megújulás kívül-belül
2019. március 12. kedd 13:08
Megújulás kívül-belül
Az egyik mozgásközpont új programjának résztvevői nemcsak a testet, hanem a lelket is formálják.
Nagykanizsa

Testi, lelki megújulást kínál az egyik kanizsai mozgásközpont azoknak, akik új, az eddiginél egészségesebb életmódra váltottak. A program kidolgozója szerint ezen az úton nemcsak a testet kell formálni, hanem a szellemet is.

A súlycsökkentés egyik alapeleme a testedzés, a mozgásközpont legújabb programja azonban az életmódváltásban kíván segíteni. – A Best Formban számomra a legjobb, hogy személyre szabott mind az étkezés, az edzés, a mentális segítség, kapunk instrukciókat és tanácsokat, mert már a kezdet is nehéz. Mivel van kontroll így sikeresebb is az egész, mintha csak lejönnék magamtól edzeni és otthon kevesebbet ennék, így talán ez teszi sikeressé a programot – vélekedett Balogh-Rudolf Nikolett.

Pintér Andrea öt éve indított el az első ilyen jellegű programot, amely most egy kicsit átalakult. – Teljesen más, mint a régi, talán az egyik pikantériáját az adja, hogy együtt dolgozom egy trénerrel, aki mentális támogatást nyújt. Ugyanis az az általános elképzelés, hogy az életmódváltáshoz, a fogyáshoz kell 80% táplálkozás és 20% edzés, ez azonban nem igaz. Régen én is így tudtam, de most már vallom, hogy 50%-ban kell a mentális elhatározás és a maradék 50%-ban oszlik meg az edzés és a táplálkozás – hangsúlyozta a FITPOINT Mozgásközpont edzője.

A mentális szakember is részt vesz a programban, és azt hangsúlyozza, hogy a gondolkodást is át kell alakítani a sikerhez. – Itt ami a legfontosabb lépés volt, hogy megbarátkozzunk a saját testünkkel. Nem akkor, amikor már olyan leszek, amilyennek elképzelem magam, hanem már most szeretni magam, ez pedig nagyon nehéz – mutatott rá Szilágyi Szilvia coach, mediátor.

A program résztvevői hetente többször edzenek – és nemcsak a testet, hanem a lelket is formálják.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu