+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Véget ért a Szerelmes Kalandtúra
2019. március 21. csütörtök 15:42
Véget ért a Szerelmes Kalandtúra
Az egy hónapon át tartó sorozat célja a párkapcsolatok, házasságok megerősítése volt.
Nagykanizsa

Egy párkapcsolat vagy fejlődik, vagy visszafejlődik, de soha nem stagnál, ezért is kell foglalkozni vele. A Szerelmes Kalandtúrához csatlakozott párok tudják ezt, így az elmúlt egy hónapban közös programokon, randikon vettek részt. - Nagyon népszerű volt a mozi, a kirándulások, az önbevallós feladatokat is szerették, ez könnyebb volt, de nem szerettünk volna mindent kötötté tenni. Ezen kívül volt olyan feladat, amelyet ők találhattak ki, és ezzel másoknak is ötletet adtak arra, hogy ők mit csinálnak. Vannak, akik táncolnak, színházba járnak, több párnál megvolt a közös főzés, a közös alkotás - mondta el Bende Piroska, a Szerelmes Kalandtúra szervezője.

A záróprogramon az érvényes randilevelekkel érkezők között értékes nyeremények találtak gazdára, majd dr. Mihalec Gábor Házasság 2.0 címmel tartott előadást. A szakember kiemelte: döntés kérdése, hogy a felek életben tartják-e kapcsoltukat. - Ez egy nagyon furcsa paradoxon: egyfelől még soha nem állt annyi tudás a birtokunkban a házasság működtetéséről, mint ma, másfelől soha nem volt annyi rossz házasság, mint ma. Hogy van ez? Hát úgy, hogy ezt a tudást nem használjuk. Van bennünk egy furcsa mítosz, azt gndoljuk, hogy ha szeretjük egymást, akkor nem kell tudatosság, mert a szerelemben minden csak magától működik. Nem! A szerelmet is működtetni kell! - fogalmazott Mihalec Gábor pár- és családterapeuta.

A Szerelmes Kalandúra véget ért, a szervezők azonban remélik, hogy a párok megfogadják a tanácskat, és a jövőben is nagy hangsúlyt fektetnek a közös programokra.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu