+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Új rendőrkapitány szolgál Nagykanizsán
2018. július 6. péntek 18:15
Új rendőrkapitány szolgál Nagykanizsán
Miután dr. Molnár József ezredest kinevezték a zalaegerszegi kapitányság élére, feladatait korábbi helyettese, Berke László ezredes vette át.
Nagykanizsa

Július elsejétől már a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságot vezeti dr. Molnár József, aki mintegy tizenöt évig dolgozott a kanizsai kapitányság élén. Az itt töltött első éveket a személyi állomány kiépítése és a munkaszervezés határozta meg. – Több alkalommal előfordult, sajnos, a jogszabályváltozások és a korai nyugdíjazás lehetősége miatt, hogy újra kellett építeni a kapitányságot, de közben ugyanúgy elvárták tőlünk a teljesítményt. Azt gondolom, amire büszke vagyok a kapitányság tekintetében, hogy a folyamatos építkezés mellett is egyre jobban tudtuk növelni az eredményességünket, és tavaly már odáig jutottunk, hogy az ország egyik legeredményesebben működő kapitánysága lettünk, a megyei jogú városok közül pedig bent voltunk az első háromban - mondta a leköszönő és már Zalaegerzegen szolgáló dr. Molnár József.

Dr. Molnár József fontosnak tartja azt is, hogy a kanizsai kapitányság és az illetékességi területén működő önkormányzatok közt konstruktív, példaértékű kapcsolat alakult ki a jobb közbiztonság érdekében. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság új, megbízott vezetője Berke László, korábbi vezetőhelyettes lett. – Céljaim és kapitányságunk személyi állományának céljai az eddig elért jó eredmények megőrzése, illetve további sikerek elérése úgy a közlekedésbiztonság, mint a bűnügyi felderítés terén - fogalmazott Berke László, a kinevezett nagykanizsai kapitány. 

Dr. Balogh János országos rendőrfőkapitány július elsejei hatállyal nevezte ki a megyeszékhelyi kapitányság élére dr. Molnár Józsefet, aki az ünnepélyes állomásgyűlésen már meg is kapta kinevezési okmányát.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu