Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
Az ön neve:
Az ön emailcíme:
Felhasználói név:
Jelszó:
 
Telefon: +36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
hírek
Nagykanizsa - 2018. május 18. 18:55 péntek
Jubiláltak
Egykori alapító tagokkal, koreográfusokkal és barátokkal ünnepeltek a gyöngyvirágok. A Belvárosi Nyugdíjasklub néptánccsoportja 10 éve alakult.

Egy évtizede a belvárosi nyugdíjasok úgy gondolták, hasonlóan a többi klub tagjaihoz, ők is szeretnék a hagyományokat őrizni és megmutatni tehetségüket. - Jelentkezésnél voltunk még 30-an is, aztán az első csárdás lépéseknél megunták, ehhez kitartás kell. Időigényes is, nagyon sokat kell dolgozni, míg az ember egy fellépésig eljut. A csapatunk most 11 fő, 6 aktív, és 5-en vannak, akik most tanulnak be, nagyon örülünk nekik – hangsúlyozta  Fenyőháziné Jakatics Margit a Gyöngyvirág Néptánccsoport alapító tagja.

A kezdetekkor Bolf Ágnes egyengette a csapat úját, tanította az asszonyokat, most pedig már három esztendeje Cser György a gyöngyvirágok művészeti vezetője. - Ezek az asszonyok úgy táncolnak, hogy nagyon sok középiskolás együttes megnézhetné, és példát vehetne róla. Azzal a temperamentummal, erővel és energiával, és azzal a hozzáállással, amivel ők csinálják ezt – fogalmazott Cser György a Gyöngyvirág Néptánccsoport művészeti vezetője.

A jubileumon Dénes Sándor polgármester is gratulált a néptánccsoportnak. - A mai alkalom lehetőség arra, hogy köszönetet mondjunk egy néptánc csoport tagjainak. Mindazoknak, akik egy évtizede mutatják meg a világnak, hogy valóban élő hagyományunk, ami minket  magyarokat és a Kárpát-medencében élőket egyedivé tesz, és ami gyökérzetét jelenti életünknek, mindennapjainknak – mondta Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.

A gyöngyvirágokkal együtt ünnepeltek az egykori alapítók és művészeti vezetők, valamint barátaik, továbbá a környékbeli dalkörök, együttesek.  

GALÉRIA - Jubiláltak
további híreink
2018-06-25 15:11 - Nagykanizsa
Hobbikutya-kiállítást rendeztek a hétvégén a Zsigárdi közben
2018-06-25 14:52 - Nagykanizsa
Negyedik alkalommal rendeztek Fröccsnapot Cserfőn
2018-06-25 13:33 - Borsfa
A VII. Veterán Gép és Dutra Találkozóra az ország minden pontjáról érkeztek járművek
2018-06-25 13:21 - Nagykanizsa
Folytatódtak a szóbeli érettségik a BLG-ben
2018-06-24 10:18 - Nagykanizsa
Múzeumok éjszakája Nagykanizsán
2018-06-24 10:17 - Nagykanizsa
Kullancs csípés esetén
2018-06-23 12:57 - Fenékpuszta
Régészeti leletek Fenékpusztán
2018-06-23 12:55 - Nagykanizsa
Szan-Dia tábor
2018-06-22 17:41 - Zalaszabar
Harmadszorra szervezték meg a sportnapot
2018-06-22 16:55 - Nagykanizsa
A táborozók bepillantást nyerhettek a robotika, 3D tervezés és nyomtatás, valamint a programozás világába.
2018-06-22 16:45 - Nagykanizsa
Az idén 20 éves tánccsoport nyári toborzóján 36 gyerek vett részt.
2018-06-22 16:37 - Nagykanizsa
A részletekről a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamra szervezett tájékoztatót.
műsor
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
18:30
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival
19:40
20:10
Amazónia papagájai
20:40
Híradó
20:55
Creative chef Nagy Eszterrel
21:15
21:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
22:15
Lapozó
INFORMÁCIÓ
Telefon: +36-93-787050;
Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100)
Web: www.nmhh.hu
kanizsatv
partnereink