Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
Az ön neve:
Az ön emailcíme:
Felhasználói név:
Jelszó:
 
Telefon: +36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
hírek
Nagykanizsa - 2018. június 12. 14:54 kedd
Szemléletformáló és érzékenyítő napot tartottak Újnéppusztán
A településen található szociális intézmény lakói a zalaegerszegi Petőfi Sándor és Dózsa György Általános iskola elsőseit látták tegnap vendégül.

A Zalaegerszegről érkezett kisiskolások a délelőtt folyamán megismerkedtek az autista farmmal, majd együtt ebédeltek az intézmény lakóival. A program célja a másság elfogadtatása és a rossz társadalmi beidegződések leküzdése. Erre a pedagógusok szerint már egészen fiatal korban is nyitottak a gyerekek – Mindenkinek fontos lenne ezt megmutatni. De minél hamarabb elkezdjük, annál könnyebb, hiszen érdemes végignézni a gyerekeken, ahogy játszanak és csapatversenyen vesznek részt ezekkel az emberekkel. S megkérdeztem, hogy érzik magukat, azt válaszolták, minden rendben van, teljesen elfogadták őket. Fel sem merül bennük, hogy ők esetleg mások lennének. Óriási szeretetet kapnak tőlük, és ők csak ezt érzékelik, ők még a szeretet nyelvén érzékelnek mindent – mondta el Kőrösi Beáta a zalaegerszegi Petőfi-iskola pedagógusa. 

A közös önfeledt éneklés, az együtt lejátszott foci- és kosármeccsek azt bizonyították, hogy a program elérte célját  – Sokat játszottunk, és nagyon sok állatot láttam. Például tyúkot, nyulat, malacot. Meg találkoztam sok emberrel is, és megbarátkoztam sokkal – fogalmazott Molnár Odett. 

A szemléletformáló és érzékenyítő nap fő feladata, hogy a legkisebb generációtól indulva, a társadalom egészére is kihatva segítse a fogyatékkal élők elfogadását –  A legfontosabb, hogy a lakóink, az 57 lakó, aki a magyarszerdahelyi intézményben él, ők a férőhelykiváltás keretében lakóotthonokba fognak költözni az elkövetkezendő év folyamán. Próbáljuk egy kicsit a lakosságot is érzékenyíteni ezáltal, hogy elfogadják azokat az embertársainkat, akik másként születtek és másként élik az életüket, hiszen ha ezt már kisgyermek kortól elkezdjük, akkor, azt gondolom, nagyon sokat tudunk tenni azért, hogy felnőttként is el tudjuk fogadni a másságot – mondta el Györe Edina a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója. A diákok az érzékenyítő napon az otthon minden lakóját megismerték, és az egész délutánt velük töltötték.

GALÉRIA - Szemléletformáló és érzékenyítő napot tartottak Újnéppusztán
további híreink
2018-06-25 15:11 - Nagykanizsa
Hobbikutya-kiállítást rendeztek a hétvégén a Zsigárdi közben
2018-06-25 14:52 - Nagykanizsa
Negyedik alkalommal rendeztek Fröccsnapot Cserfőn
2018-06-25 13:33 - Borsfa
A VII. Veterán Gép és Dutra Találkozóra az ország minden pontjáról érkeztek járművek
2018-06-25 13:21 - Nagykanizsa
Folytatódtak a szóbeli érettségik a BLG-ben
2018-06-24 10:18 - Nagykanizsa
Múzeumok éjszakája Nagykanizsán
2018-06-24 10:17 - Nagykanizsa
Kullancs csípés esetén
2018-06-23 12:57 - Fenékpuszta
Régészeti leletek Fenékpusztán
2018-06-23 12:55 - Nagykanizsa
Szan-Dia tábor
2018-06-22 17:41 - Zalaszabar
Harmadszorra szervezték meg a sportnapot
2018-06-22 16:55 - Nagykanizsa
A táborozók bepillantást nyerhettek a robotika, 3D tervezés és nyomtatás, valamint a programozás világába.
2018-06-22 16:45 - Nagykanizsa
Az idén 20 éves tánccsoport nyári toborzóján 36 gyerek vett részt.
2018-06-22 16:37 - Nagykanizsa
A részletekről a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamra szervezett tájékoztatót.
műsor
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
18:30
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival
19:40
20:10
Amazónia papagájai
20:40
Híradó
20:55
Creative chef Nagy Eszterrel
21:15
21:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
22:15
Lapozó
INFORMÁCIÓ
Telefon: +36-93-787050;
Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100)
Web: www.nmhh.hu
kanizsatv
partnereink