+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Elszármazottak találkozója
2018. július 10. kedd 13:23
Elszármazottak találkozója
Voltak, akik több száz kilométert utaztak azért, hogy részt vehessenek szülőfalujuk ünnepi programján
Iharos

Elszármazottak találkozóját tartották szombaton Iharosban. A település művelődési központjában mintegy 100 egykori iharosi gyűlt össze. Voltak olyan érdeklődők is, akik több száz kilométert utaztak azért, hogy részt vehessenek szülőfalujuk ünnepi programján.

A falu szépségeit bemutató imagefilm mellett több érdekes programmal és meglepetéssel készültek a szervezők az elszármazottaknak. A találkozót a település 750. születésnapjának apropóján tartották meg. – Úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk olyan eseményeket és rendezvényeket behozni, amilyenek eddig még nem voltak hagyományosak a településen. Nagyon sok helyen csináltak már elszármazottak találkozóját, szervezik ezt az eseményt, és általában pozitív a visszajelzés, sőt, eddig mindenhonnan pozitív visszajelzést hallottunk a polgármester kollégáktól, szervezőtársaktól. S ezért úgy döntöttünk, hogy idén mi is felvállaljuk ezt a dolgot. S megpróbáltuk összegyűjteni azokat, akik vagy Iharosban születtek, vagy ha már kórházban is születtek, de gyerekkoruktól kezdve itt töltötték életüknek egy jelentős részét – fogalmazott a helyi polgármester, Horváth Győző.

A megható verssorok sokakban idézték fel gyermekkori emlékeiket. – 25 éve költöztem el Iharosból, ahol volt szerencsém egészen különleges időket is megélni. Például kiskörzeti általános iskolának lehettem tanulója, ahol két tanítónénire jutott 4 osztály. Első és második, valamint a harmadikat és negyediket volt szerencsém itt járni, aztán utána kerültem az iharosberényi iskolába – mondta el kérdésünkre Perjési Szabolcs.

A kulturális műsorok mellett lovagi bemutató és a falu nevezetességeinek bemutatása szerepelt még az elszármazottaknak összeállított programban. A szervezők úgy tervezik, hogy jövőre ismét megtartják a találkozót.

Galéria
további friss hírek
18
nov.
11:50
1
Nagykanizsa
Vercz Szilvia alkotásaiból nyílt kiállítás a Rozgonyi-iskolában
18
nov.
11:37
1
Letenye
Tűzoltóőrsöt avattak Letenyén
17
nov.
18:23
1
Nagykanizsa
Fórumra várta az érdeklődőket a Hivekovics Családi Gazdaság
16
nov.
17:46
1
Nagykanizsa
Ismét elindul az Egy doboznyi szeretet jótékonysági akció
16
nov.
15:36
1
Nagykanizsa
Aktív szombat vár a kanizsai sportbarátokra.
Holnap reggel 9-kor tenisszel indul a nap, a második pontszerző nyílt amatőr páros versenyt rendezik a Kanizsa Teniszcentrumban. Délben a vízilabdásokra vár rangadó, Ludányi Kadosa tanítványai a rájátszásba vihető..tovább olvasom
16
nov.
15:32
4
Nagykanizsa
Az első alkalommal megrendezett versennyel a szervezők célja a hagyományteremtés és a tehetséggondozás volt.
A versenyzők zenei és énektudásukat is megmutathatták.  A Szép Zalában születettem című dal mellett magyarbéli és gyimesi népdalokat is hallhatott a szakmai zsűri a zeneiskola népzenei versenyén. A verseny ötlete egy..tovább olvasom
16
nov.
15:28
4
Nagykanizsa
A 40 tavasz - 40 tél című kiadvány kanizsai költője idén lett negyvenéves, ennek kapcsán ragadott tollat és fogalmazta meg érzéseit.
16
nov.
15:22
4
Nagykanizsa
A sóraktárat feltöltötték, a tolólapokat és sószóróberendezéseket pedig már felszerelték a teherautókra.
A Téli intézkedési terv tegnap lépett életbe, már állandó készenléti rendszer működik. Az időjárás-előrejelzések szerint a következő napokban beköszönt a hideg, egyes területeken pedig már a..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2018.11.16

600 tonna síkosságmentesítő anyag – felkészült a télre a városi szolgáltató, a szakemberek felszerelték a járművekre a tolólapokat és sószórókat is 

Segítség a pályaválasztásban – Kanizsán is bemutatta a pedagógiai szakszolgálat az Osztályfőnöki információs programfüzetet 

Megnyitás – elkezdődött a városi egyéni sakkbajnokság, a megmérettetésre 22 játékos nevezett

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsaii Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu