+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Történelmi szezont zárt a KVSE
2018. július 12. csütörtök 17:08
Történelmi szezont zárt a KVSE
A klub történetének legjobb felnőtt eredményét érték el a kanizsai pólósok, a csapat az OB I/B második helyén végzett.
Nagykanizsa

Közös vacsorával zárták a történelmi szezont. Évadértékelő bankettet tartottak tegnap este a kanizsai vízilabdások. Az évzárón már jelen voltak azok a kiszemelt játékosok is, akik a következő szezontól csatlakozhatnak Ludányi Kadosa keretéhez.

A KVSE történetének legjobb felnőtt eredményét érték el a kanizsai pólósok, a csapat az OB I/B második helyén végzett. Nem sok hiányzott a feljutáshoz sem, hiszen az UVSE-vel szemben végig pariban voltak Ludányi Kadosa tanítványai az osztályozós párharc során. A szinte tökéletes szezonhoz az is hozzájárult, hogy a téli szünetben meg tudta erősíteni játékoskeretét a KVSE. – Cserélődött egy-két ember, és én úgy gondolom, hogy a bajnokság végére, a rájátszásra teljes mértékben összeállt egy olyan csapat, amely meg tudta mutatni az erejét azzal, hogy egy OB I-es UVSE-t meg tudtunk verni egyszer a háromból. A másik két mérkőzésen is nagyon szoros, kiegyensúlyozott meccset tudtunk velük játszani. Összességében én maximálisan elégedett vagyok az idei szezonnal – mondta el Ludányi Kadosa vezetőedző.

Nagykanizsa és egész Zala megye sportéletében óriási eredmény lenne, ha a dél-zalai város vízilabdacsapata az első osztályban versenyezhetne. A jövőbeli sikerekhez nagymértékben hozzájárulhat az új versenyuszoda. – Kiválóan, nagyon jól dolgozott a csapat. Minden elismerésem az övék. S ha lesz már egyszer vízilabda: a vízilabdásoknak, úszóknak megépül ez az új uszoda, a versenyuszoda, akkor még jobbak lesznek a feltételek. S remélem, addig már elérjük azt a célt is, hogy eljutunk a legmagasabb pontra, az OB I-be – fogalmazott Dénes Sándor polgármester.

A KVSE vezetősége már a nyári szünet előtt elérte, hogy a 2018-2019-es keret összeálljon. Az új játékosokkal kiegészülve a kanizsai csapat ismét a feljutást célozza meg. – Mi azt kértük, hogy két éven belül jusson fel a csapat az OB I-be, ennek az első lépése megtörtént. Gyakorlatilag létrejött egy olyan mag, amely összeszokott. Most még pár emberrel kiegészül, akikkel nagyon jó esélyekkel fogunk tudni harcba szállni az OB I-ért – hangsúlyozta Balázs László, a KVSE elnöke.

Az évzárón a közös vacsora után a vezetők és a játékosok is egyenként értékelték a mögöttük hagyott szezont, majd közösen megnézték a Horvátország-Anglia futballvilágbajnoki elődöntőt.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu