+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / A népi kultúra jegyében
2019. június 11. kedd 14:32
A népi kultúra jegyében
Az egyik legnagyobb keresztény ünnepen mintegy száz néptáncos elevenítette fel a pünkösdhöz kapcsolódó zalai hagyományokat.
Nagykanizsa

A népi kultúra jegyében telt a pünkösdi hétvége Nagykanizsán. Az egyik legnagyobb keresztény ünnepen mintegy száz néptáncos elevenítette fel a pünkösdhöz kapcsolódó zalai hagyományokat, majd népzenei és -táncegyüttesek vették birtokba az Erzsébet téri színpadot. A programok pünkösdhétfőn is folytatódtak, akkor ökumenikus istentisztelettel és koncertekkel várták az érdeklődőket a belváros szívében.

Pünkösdi köszöntővel kezdődött a kétnapos programsorozat az Erzsébet téren, ahol csaknem száz néptáncos mutatta be, hogyan is ünnepeltek régen Zalában. – Magának a köszöntésnek az a lényege, hogy házról házra járnak a lányok, és a gazdának egészséget, bő termést kívánnak, cserébe pedig kis ajándékot kapnak – mondta el Tóth István "Csonti", a Zalagyöngye Táncegyüttes művészeti vezetője.

A néptáncosok más pünkösdi hagyományokat is felelevenítettek. - Elsősorban a kiskirálynét táncoljuk körbe, és közben éneklünk - árulta el Lakatos-Szakos Lili a Szikrák tagja.

A hagyományőrzők nagy része a Szikrákban táncol, de más gyerekek is csatlakoztak a programhoz. – A Piarista-iskolával táncolnak ők együtt, illetve a saját utánpótláscsapatukkal, a Gyöngyszemekkel. A piarista tanulókat Tőtős Hortenzia tanította a kérésünkre, így most két pünkösdi kiskirálynét is fogunk egyszerre látni – fogalmazott Szakos Lilla a Szikrák Táncegyüttes társvezetője.

A fiatalokat a Zalagyöngye Táncegyüttes, az Árvácska Dalkör és a zalaegerszegi KISZÖV Szenior Néptánc Együttes kísérte. A résztvevőket Dénes Sándor polgármester köszöntötte. – Az egyházi ünnepeink közül a húsvét és a karácsony mellett a pünkösd az egyik legfontosabb ünnep, amire emlékeznünk, s amit ünnepelnünk kell mindannyiunknak, a város közösségének – mondta Déns Sándor polgármester.

A keresztény egyház pünkösdkor a Szentlélek kiáradását ünnepli. A Kanizsai Pünkösdölőt ötödik alkalommal rendezték meg, idén először kétnapos fesztiválként. A zenés-kulturális bemutatók már vasárnap elkezdődtek, egyebek mellett a Zalai Táncegyüttest láthatta a közönség. A kísérőprogramok közt népi játszótér és kirakodóvásár is szerepelt. Pünkösdhétfőn ökumenikus istentisztelettel várták az Erzsébet téren a híveket. A misét Hella Ferenc református lelkipásztor, Deme Dávid evangélikus lelkész és Nyeste Pál piarista atya tartotta. – Az egyház születését ünnepeljük pünkösdkor, de ebben az egyházba való tartozásban mindenki személyesen szólíttatik meg. Jézus nem csupán a tizenkét apostolnak közösségben, hanem mindenkinek személy szerint adta a lelket. Különböző formákban, ahogy Pál apostol is tanít bennünket –  mondta el Nyeste Pál piarista atya.

A nyári meleg ellenére a népszerű zenekarok elő tudták csalogatni az érdeklődőket az árnyékból. – Azt gondoljuk – itt a kollégákkal együtt beszélgettünk –, hogy nem is olyan rossz nekifutás volt ez az Erzsébet téren. Bonyolítja kicsit a helyzetet, hogy hőség van, illetve hosszú hétvége lévén sokan elmentek a városból. De tegnap este is, illetve a néptáncprogramon még a hőség ellenére is elég sokan voltak –  fogalmazott Kovácsné Mikola Mária a Kanizsai Kulturális Központ vezetője. A programok egészen hétfő estig tartottak, a jó hangulatról pedig a Tárkány Művek és a Dalriada együttes gondoskodott. 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu