+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Dalostalálkozó
2019. augusztus 13. kedd 16:11
Dalostalálkozó
19 csoport vett részt a Rezedák immár hagyományos, kilencedik alkalommal megrendezett programján.
Nagykanizsa

A házigazda Rezedák Hagyományőrző Dalkör nyitotta meg a kulturális műsorok sorát a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A dalostalálkozón ezúttal tizenkilenc csoport mutatta be ének-, zene, valamint tánctudását. – Kilencedik alkalommal rendezzük meg a dalostalálkozót. Körülbelül olyan kétszáz, kétszázharminc fővel számolunk. Legmesszebbről Lovásziból érkezett népdalkör, aztán vannak Eszteregnyéről, a környékbeli falvakbók, Szepetnekről és izzósok is. Tehát a városi dalkörök - mondta Marczin Jenőné, a Rezedák Hagyományőrző Dalkör vezetője.

A repertoárban a népdalok és magyar nóták mellett olasz slágerek is helyet kaptak. A program célja nemcsak az, hogy egy jó hangulatú délutánt töltsenek együtt a résztvevők, hanem hogy megmutassák mennyit fejlődtek az elmúlt egy évben. Az eseménynek korábban Bajcsa adott otthont, azonban két éve már a HSMK-ban fogadják a fellépőket. – Olyan nagyra nőtt már ez a rendezvény, hogy gyakorlatilag kinőtte Bajcsa határait. Hétszer volt Bajcsán, másodszor rendezzük meg a HSMK-ban. Ennek egyszerű az indoka. Nagyon széles körű a résztvevőknek a száma, és a háttér – tulajdonképpen a színpad, az öltözők itt állnak rendelkezésre a HSMK-ban. Bajcsán elég élénk kulturális élet zajlik, köszönhető a nyugdíjasklubnak, valamint a Rezedák Dalkörnek – fogalmazott Tóth Nándor, Nagykanizsa alpolgármestere

A Rezedák Hagyományőrző Dalkör Harkányban a Népek tánca, népek zenéje elnevezésű rendezvényen kiemelt arany minősítést, Balatonfüreden pedig a KÓTA Országos Népzenei Gála Minősítésén Aranypáva-díjat vehetett át. Az elismerésekkel kilencéves munka gyümölcse érett be, amiért a találkozón köszönetet mondtak Németh Renáta művészeti vezetőnek, de a dalkör tagjai megemlékeztek az egyik alapító, Farkas Jánosné 77. születésnapjáról is.

Galéria
további friss hírek
16
aug.
20:00
1
Nagykanizsa
Méltó módon emlékezik Nagykanizsa Szent Istvánra
16
aug.
20:00
1
Nagykanizsa
FC Nagykanizsa U13 felkészülési mérkőzés
16
aug.
15:52
1
Nagykanizsa
Foci és medencés sárkányhajózás várja a sportok szerelmeseit a hétvégén.
Foci és medencés sárkányhajózás várja a sportok szerelmeseit a hétvégén. Holnap 11 órától első tétmeccsüket vívják a szezonban a kanizsai női labdarúgók – a..tovább olvasom
16
aug.
14:54
3
Nagykanizsa
A pirotechnikai eszközök azonban hang- és fényhatással járnak, ez pedig sokként érheti a házi kedvenceket.
A pirotechnikai eszközök azonban hang- és fényhatással járnak, ez pedig sokként érheti a házi kedvenceket. A megriadt állatok pedig nemcsak elszökhetnek, hanem félelemből támadhatnak is. A Nemzeti..tovább olvasom
16
aug.
14:43
4
Nagykanizsa
Még két hétig lehet voksolni a legszebb kanizsai kertekre.
Még két hétig lehet voksolni a legszebb kanizsai kertekre. Bár a zsűrizés lezárult, a verseny kanizsai szervezői idén is meghirdették a közönségszavazást a legnagyobb közösségi oldalon. Nagykanizsa már hetedik..tovább olvasom
16
aug.
14:30
6
Nagykanizsa
A szervezők még a tavalyi nagykanizsai Spartan Race-en hirdettek jótékonysági futamot, az abból befolyt összeget pedig a gyermekotthonnak ajánlották fel.
16
aug.
14:25
4
Nagykanizsa
2020 áprilisában ugyanis huszadik alkalommal rendezik meg a tanévzáró estjüket, amire új koreográfiákkal, sok meglepetéssel és egy kiállítással is készülnek a szervezők.
16
aug.
14:18
4
Letenye
A 36. Mura Menti Napok programsorozatának részeként több mint húsz alkotó érkezett a településre, hogy együtt élvezze az alkotás örömét.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2019.08.16

ÚJ BÚTOROK ÉS JÁTÉKOK – a Spartan tavalyi kanizsai jótékonysági futamán befolyt összegből konyha és lakószobák újultak meg a gyerekotthonban  

TENGERRE MAGYAR! – a Teker Egyesület 41 tagja indult reggel kerékpárral az Adriára, az idei cél a szlovéniai Portorož, a bringások most a Giro d’Italia jegyében tekernek 

VÁRJÁK A LÁJKOKAT – már lehet szavazni a legszebb kanizsai konyhakertekre, a tét a közönségdíj

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu