|
| Túra az Örömhegyre |
A Szívünk csücske Zala-programsorozat kirándulói újabb tavaszi barangoláson vettek részt a Pannonhát Tájparkban. Előbb Kanizsáról kellett eljutniuk Gelsére, hogy az Örömhegy felé vehessék az irányt.
|

Huszonnyolcan indultak Gelséről az előttük magasodó első domb irányába. A tetőre felérve hamarosan elhagyták az utat és beértek a tavaszi pompában úszó erdőbe. Szinte menetrendszerint következtek az újabb és újabb dombok, a túrázók szapora pulzussal és szuszogva egyre magasabbra kapaszkodtak, míg végül teljesen kinyílt körbe a táj. A Principális-csatorna völgye nyújtózkodott északról dél felé, Nyugat felé a Zalaegerszeg-Letenyei dombvidék zárta le a látóhatárt. A dombvonulat és a völgy lábának határán megbúvó települések templom tornyai látszottak a messzeségből.
Míg Észak-kelet felől a Pongányvár dombsora látszott, míg kelet felől a völgyben feltűnt Kerecseny és Orosztony település. A Török – csapáson leereszkedve a völgyben kanyargó úton érték el Kerecseny határát, majd az Örömhegyet. A kulcsos háznál a házigazda szívesen fogadta a csapatot, A szokásos csoportkép elkészítése után indultunk tovább. A völgyben hamarosan elérték a Nagybakónak határában álló állatfarmot. Az Eszperantó-forrásnál egy világutazó család táborozott, akik árom év alatt kerülték meg a Földet. A zalaiak nem tettek meg ekkora távot, de a legutóbbi túra meghaladta a 22 km-t.
|
 |
GALÉRIA |
 |
További hírek |
|
|
| Asztalitenisz-eredmények |
2013-05-24 16:23 - Nagykanizsa |
Az NB I B-s női asztalitenisz pontvadászatban a Kanizsa Sörgyár második egysége a hétvégi fordulóban a Kaposvárt fogadta... |
|
|
|
| Iskolás tehetségek |
2013-05-24 16:22 - Nagykanizsa |
A hónap elején zajlott le a Péterfy Sándor tiszteletére rendezett megyei tanulmányi verseny és művészeti vetélkedő döntője... |
|
|
|
| A táncot népszerűsítették |
2013-05-24 16:21 - Nagykanizsa |
Eraklin Tánckavalkádra várták az érdeklődőket a hétvégén a Kanizsa Centrumban. A társas-, és versenytáncot népszerűsítő.. |
|
|
|
| Horgászverseny volt |
2013-05-24 16:20 - Nagykanizsa |
A jó idő beköszöntével szinte mindegyik hétvégére jut 1-1 horgászverseny. A Nagykanizsai Szúnyog Horgász Egyesület.. |
|
|
|
| Pótbeiratás! |
2013-05-24 16:19 - Nagykanizsa |
Pótbeiratást tartanak május 27-28-án a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskolában. Jelentkezni.. |
|
|
|
| A tolerancia jegyében |
2013-05-24 16:16 - Nagykanizsa |
A magyarszerdahelyi otthonból érkeztek vendégek a Rozgonyi iskolába. |
|
|
|
|
|
 |
MŰSOR |
|
| 08:10 |
Onkológiai kutatás-fejlesztés: Kutatás és oktatás
|
|
|
|
| 12:00 |
Jelkép - Krisztus Szeretete Egyház
|
|
|
|
| 18:00 |
Harmonika est Felsőzsolcán – a Dél-Alföldi Harmonikabarátok Klubjának koncertje
|
|
| 19:30 |
Onkológiai kutatás-fejlesztés: Kutatás és informatika
|
|
| 19:55 |
Vadak közelében – Szárnyas farkasok
|
|
|
|
|
|
|