|
| Semmelweis nap |
Idén is a Csónakázó-tónál tartotta hagyományos, évente megrendezett ünnepségét pénteken a Kanizsai Dorottya Kórház. A színes programokkal tarkított rendezvényen közel 1000-en vettek részt.
|

A Semmelweis Ignác születésének évfordulója alkalmából megtartott rendezvény ezúttal is családias hangulatban telt. A programok-melyek közül mindenki megtalálta a neki leginkább tetszőt- már kora délelőtt elkezdődtek: főzőverseny, labdarúgó mérkőzés, rendőrkutya bemutató szórakoztatta a dolgozókat és hozzátartozóikat. Az ünnepélyes megnyitót délután tartották: a kórház főigazgatója, prof. Bátorfi József köszöntője után városunk polgármestere, Cseresnyés Péter szólt az ünneplőkhöz. Beszédében kiemelte és megköszönte azt a kimagasló és áldozatkész munkát, amit a kórházi dolgozók végeznek- nap mint nap- városi és a környékbeli betegekért. Ezúttal is több kitüntetést adtak át. Főorvosi kinevezésben részesült Dr. Koncz Zsolt, Dr. Bicsák György, dr. Knausz József, dr. Szalai Edit és Dr. Szalóczy Natália, a legkiválóbb dolgozó címmel pedig Papócsiné Tamása Csillát, Rodek Mártonnét és Vargáné Tóth Ritát jutalmazták. Az idén alapított Semmelweis –emlékéremmel dr. Vizsy László munkáját ismerték el. A késő estig tartó rendezvényt élőzenés bál zárta.
|
 |
GALÉRIA |
 |
További hírek |
|
|
| Közösségi ház nyílik ősszel |
2013-06-20 13:18 - Szepetnek |
Uniós forrásból alakít át a szepetneki önkormányzat egy elhanyagolt épületet. A beruházás a község halmozottan hátrányos.. |
|
|
|
|
| Térkő a Sugárra |
2013-06-20 12:29 - Nagykanizsa |
A csatornázás és vízvezeték-építés utáni „háborús” állapotok idején hihetetlen volt az arra járóknak, hogy a.. |
|
|
|
| Utolsó évzáró |
2013-06-20 12:27 - Nagykanizsa |
Az utolsó tanítási nappal befejeződött az iskolások számára a tanév, a szerda délutáni kiskanizsai évzárón már nagy.. |
|
|
|
| Thúry sírja |
2013-06-20 12:23 - Nagykanizsa |
A Thúry Barantások portyáik során tisztelettel adóznak a volt kanizsai várkapitány elestének feltételezett helyszínén... |
|
|
|
| Osztálytalálkozó - patkóval |
2013-06-19 15:53 - Nagykanizsa |
A hétvégén tartotta találkozóját a Landler Jenő Gimnáziumban 1968-ban érettségizett IV/A osztály. |
|
|
|
|
|
 |
MŰSOR |
|
|