+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Közösségi faültetés és nyílt délután volt a Családok Átmeneti Otthonában
2019. november 7. csütörtök 15:55
Közösségi faültetés és nyílt délután volt a Családok Átmeneti Otthonában
A tegnapi programon az érdeklődők egyebek mellett az intézményben élők mindennapjaiba is betekintést nyertek.
Nagykanizsa

Közösségi faültetés és nyílt délután volt a Családok Átmeneti Otthonában. A tegnapi programon az érdeklődők egyebek mellett az intézményben élők mindennapjaiba is betekintést nyertek.  

Hét fát ültettek el önkéntesek tegnap a Családok Átmeneti Otthonának udvarán. Az intézmény ugyanis csatlakozott a 10 millió fa elnevezésű mozgalomhoz. – Legfontosabb számunkra a klímánk. A jövő generációjának pedig ezt a levegőt szeretnék biztosítani. Ezért annyit tudunk segíteni, hogy fákat ültetünk. A Családok Átmeneti Otthonában is nagyon sok gyermek van, nekik pedig az is fontos lesz, hogy árnyékot adjon, meg minden mást. Úgyhogy annak nagyon örültünk, hogy ide jöhettünk – fogalmazott Simon Mónika önkéntes.

Az udvaron egyebek mellett olyan fák kaptak helyet, mint a csavart fűz, a török mogyoró vagy a juhar. A közösségi faültetés mellett az intézmény nyitott délutánra is várta az érdeklődőket. – Ennek hagyománya volt régebben. Minden évben megszervezték a nyitott délutánt. Nem mindig a CsÁO volt a helyszín, hanem mi települtünk ki, akár a Kanizsa Centrumba egy kézműves-foglalkozás erejéig. Egy információs anyag és plakát segítségével pedig ott nyújtottunk tájékoztatást azoknak, akik érdeklődtek az otthonról – árulta el Hársfalvi-Gombos Viktória, a Családok Átmeneti Otthonának intézményvezetője. Az esti órákban közös társasjátékot is szerveztek, melyen játékos formában mutatták be az otthonban élők mindennapjait.

Galéria
további friss hírek
25
feb.
18:33
1
Nagykanizsa
Közönségtalálkozó: tárgyalások a költségvetésről
25
feb.
17:01
4
Nagykanizsa
A kanizsai és környékbeli futók ismét csatlakoztak a Yours Truly kihíváshoz.
726 kilométert gyűjtött a Yours Truly-n 65 kanizsai és környékbeli futó a Csónakázó-tónál.  A közösségi futás résztvevői kora reggel gyülekeztek a Zöldtábornál, hogy ismét..tovább olvasom
25
feb.
16:54
4
Nagykanizsa
Az országban eddig még kevésbé ismert mozgásformával ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton Nagykanizsán.
Az országban eddig még kevésbé ismert, Amerikában azonban mintegy 40 éve létező mozgásformával ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton Nagykanizsán. Egy jógastúdió a Nia táncot hozta el a városba. A..tovább olvasom
25
feb.
16:42
5
Nagykanizsa
Felszántották a Csónakázó-tó keleti oldalán a földutat, amire csak engedéllyel lehetett behajtani, a horgászok azonban felháborodtak, mert évtizedek óta használták, és most nem egyeztettek velük.
25
feb.
16:39
4
Nagykanizsa
A több évtizedes múltra visszatekintő klub rendezvénye közös vacsorával kezdődött a Mindenki Házában.
Farsangoltak tegnap a Miklósfai Nyugdíjas Klub tagjai. A több évtizedes múltra visszatekintő klub rendezvénye közös vacsorával kezdődött a Mindenki Házában, majd egy tréfás előadás következett. Az egyesület..tovább olvasom
25
feb.
16:00
5
Nagykanizsa
A város költségvetése, a velodrom és az alpolgármesterek kérdése, valamint a fiatalok elvándorlása is szóba került a médiaház rendezvényén.
25
feb.
15:46
4
Nagykanizsa
A Hol, mi? Kanizsai házak és lakói című gyűjteményen már 11 éve dolgozik Tarnóczky Attila helytörténész.
A Hol, mi? Kanizsai házak és lakói című gyűjteményen már 11 éve dolgozik Tarnóczky Attila helytörténész. A holmi.nagykar.hu-n utcáról utcára tárul fel a város múltja, de a névmutató..tovább olvasom
25
feb.
15:39
4
Nagykanizsa
Az intézményben immár tíz éve, változó tematikával idézik fel a múlt eseményeit.
A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek ma a Rozgonyi-iskolában. Az intézményben immár tíz éve, változó tematikával idézik fel a múlt eseményeit. A hetedik és nyolcadik évfolyamosoknak..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
20:05
Kvantum
20:35
Híradó
20:50
Sztárportré: Dévai Nagy Kamilla
21:20
Magánbirtokból királyi végház – Kanizsa átadásának története: dr. Bagi Zoltán Péter előadása
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
22:25
Lapozó
híradó 2020.02.25

BESZÁNTOTT ÚT – felszántották a Csónakázó-tó keleti oldalán a földutat, amire csak engedéllyel lehetett behajtani, a horgászok azonban felháborodtak, mert évtizedek óta használták, és most nem egyeztettek velük, a polgármester szerint van némi-nemű igazuk 

KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – második alkalommal rendezte meg az eseményt a médiaház, ezúttal is a város élete volt főszerepben 

BŐVÍTETTÉK A SZÓCIKKEKET – frissült a Hol, mi? Kanizsai házak és lakói című elektronikus gyűjtemény

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu