+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / A sósvízű medencéért
2019. november 26. kedd 15:25
A sósvízű medencéért
Magyar Fürdőinnovációs Díjat kapott a Zalakarosi Fürdő.
Zalakaros

Újabb rangos elismerésben részesült a Zalakarosi Fürdő. Az év fürdője közönségszavazáson elért harmadik hely után ezúttal a szakma díjazta az intézményt, hiszen a Magyar Fürdőszövetség őszi közgyűlésén Magyar Fürdőinnovációs Díjat kapott a dél-zalai létesítmény.

Sajtótájékoztatón mutatták be a Zalakarosi Fürdő legújabb elismerését. A hétfői rendezvényen elhangzott: az intézményre jellemző állandó megújulást kezdetben többször is nehezen fogadták el a vendégek, de az ilyen és ehhez hasonló díjak is megerősítik a felújítások és az átépítések szakmai indokoltságát. – 1992-ben például, amikor a gyógykertet létrehozták, tiltakozás volt ellene, később óriási siker lett. De ide sorolhatom 1998-1999-ben az élményfürdő megteremtését vagy a gyermekvilág létrehozását 2012-2013-ban. Mindez jól mutatja, hogy muszáj innovatívnak lenni, újszerű dolgokat hozni. Emellett a minőségi szolgáltatások sorát is említenem kell, hiszen a fürdő ezekben is jeleskedett – mondta Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere.

A Zalakarosi Fürdő szakemberei két fejlesztéssel pályáztak a fürdőinnovációs versenyen. Az elektronikus hibajegykezelő szoftver mellett a bruttó egymilliárd forintból felújított gyógycentrum sósvizű medencéjének kialakítása került az ítészek elé. Utóbbi végül az innovatív fürdőszolgáltatás kategóriában a legjobbnak bizonyult. – A sósvizű medencében az Adriai-tengerhez hasonló sós víz van. A vendégek még lebegni is tudnak benne, mintha tengervízben ülnének. Nagyon népszerű lett. Egy új technika van ehhez kiépítve, műanyag szerelvények, műanyag szivattyúk vannak beépítve. 3-400 kilogramm só van ebben a 40 köbméteres medencében, szóval elég magas a sókoncentráció. S úgy látszik, megéri ezt üzemeltetni, hiszen az üzemeltetési nehézségek és a költségek ellenére nagyon népszerű – fogalmazott Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

A 2020-as év is a fejlesztésekről szól majd Zalakaroson. A település központja hozzávetőleg egymilliárd forintból újul meg. A gyógyhelyi projekt alapkőletétele csütörtökön lesz.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu