+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Báloztak a hétvégén a förhénci gazdák, birtoktulajdonosok
2020. január 13. hétfő 16:44
Báloztak a hétvégén a förhénci gazdák, birtoktulajdonosok
7. alkalommal gyűltek össze a fejlesztések és az összetartás érdekében.
Nagykanizsa

Báloztak a hétvégén a förhénci gazdák, birtoktulajdonosok is. 7. alkalommal gyűltek össze a fejlesztések és az összetartás érdekében.

Az idei bál már a 7. alkalom volt, amikor a förhénci hegyhátak fejlesztését szolgáló rendezvényt megtartották. – Ezen a nyáron ismételten Új-Förhéncen utat fogunk építeni, remélhetőleg a bál bevételéből, egyrészt ezt fogjuk elvégezni. Valamint a közvilágítást fogjuk korszerűsíteni szintén az Új-Förhénc részen. Elsősorban ezek az idei terveink. A bál bevétele, valamint a tagdíjak, illetve a Nyitott Pince rendezvényünk, ami most június 6-án lesz, pünkösd után egy héttel – nagyjából ezek határozzák meg az összeg befolyását – árulta el Skanecz Sándor, a Förhéncért Egyesület elnöke.

Sokan vannak, akik több évtizede birtoktulajdonosok Förhéncen, de azok is erősítik a csapatot, akik még csak pár éve gondozzák a területüket, szőlőjüket. Vásárhelyi László 16 éve tulajdonosa egy förhénci birtoknak. – Én magam is készítek bort. És egyre inkább az a cél, hogy a minőségi borkészítés, illetve -fogyasztás irányába térjünk el. És tudjunk olyan terméket kínálni bárkinek, aki feltéved a hegyre, ami meggyőzi arról, hogy ez egy olyan foglalatosság, amit érdemes csinálni – mondta el Vásárhelyi László. A Förhéncért bálon több mint százan vettek részt, és mint azt többen elmondták, az összetartás nem csupán egy-egy hasonló táncos mulatságon érzékelhető, hanem a mindennapokban is.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu