+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Lelkiségi programsorozat
2020. január 21. kedd 16:57
Lelkiségi programsorozat
Elkezdődött és szombatig tart az ökumenikus imahét.
Nagykanizsa

Elkezdődött az ökumenikus imahét. A szombatig tartó lelkiségi programsorozat első állomásán a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony-templomba várták a keresztényeket, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Az idei tematikát, melynek középpontjában Pál apostol hajótörése áll, máltaiak állították össze.

A Krisztus-hívők egységéért imádkoznak ezen a héten a világ keresztényei. Nagykanizsán szombatig minden este a város különböző templomaiban tartanak ökumenikus istentiszteletet. Elsőként a kiskanizsai templomba várták a katolikus híveket és a protestáns gyülekezetek tagjait. Az egységre már főpapi imájában is felhívta a figyelmet Jézus, a kereszténység történetében mégis voltak kiközösítések, szakadások. – Nekünk nem ezt a szakadást kell nézni, hanem újra és újra a kezünkbe venni János evangéliumát, Jézus főpapi imáját, és az egységre törekedni. Annál is inkább, mert a protestáns testvéreinkkel egy a keresztségünk, egy a Szentírás, amit használunk, és a hitvallás, a Miatyánk is egy – mondta Nagy Vendel plébános.

Az imahét programját ezúttal máltaiak állították össze. A szigetállam és a hozzá tartozó, közeli Gozo keresztényei minden évben közösen ünneplik a hajótörött Pál apostol szigetre érkezését, a napokban pedig a világ Krisztus-hívői együtt olvassák, miként látott missziós lehetőséget még a megpróbáltatásban is, a viharos tengeren hánykolódva Pál. – Én azt gondolom, legyünk bármilyen helyzetben, azt mondja az ige, gyülekezzenek bármilyen sötét felhők – még ha nem is látjuk a csillagot, a napot, a holdat, mégis lehet kiút. Isten megmutatja és vezet bennünket, bármilyen mélységbe jussunk is – fogalmazott Hella Ferenc református lelkipásztor.

Az ökumenikus imahét ma este 18 órától a Kálvin téri református templomban folytatódik. Szerdán az Alsóvárosi, csütörtökön a református, pénteken a Felsőtemplom, szombaton pedig az evangélikus gyülekezeti terem ad otthont az istentiszteleteknek.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu