+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Átadták a zalakarosi kilátót
2018. augusztus 9. csütörtök 17:00
Átadták a zalakarosi kilátót
Zalakaros és Zalamerenye határában újra madártávlatból gyönyörködhetnek a panorámában a kirándulók.
Zalakaros

Korábban ugyanezen a helyszínen állt a régi építmény, ami az évek során elamortizálódott, először lezárták, majd el is bontották. Azonban a fürdővárossal való együttműködésnek köszönhetően a Zalaerdő Zrt. saját forrásból, mintegy 50 millió forintból megépíttette az új kilátót.  – A térség, a terület természetesen nem maradhatott kilátó nélkül, hiszen minden idelátogató már ismerte ezt a helyet. És egyébként is, ez egy nagyon jó magaslati pont, ahonnan a Balaton-felvidéket, a Kis-Balatont és a környező tájat nagyon jól látni, ezért az igény továbbra is fennmaradt, hogy ez a kilátó meg legyen építve újra – nyilatkozta Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója. A térség gyarapodásáért elsősorban a Zalaerdő Zrt.-nek mondott köszönetet Zalakaros polgármestere. Novák Ferenc hangsúlyozta: a város természeti értékei közt a szőlő és a bor is szerepel, ezért tartották a kilátó hivatalos avatását a helyi bornapok nyitónapján. Az építmény maga pedig a természet csodálatának lehetőségét biztosítja. 

– Kistérségünk jelképében, logójában is a természet értékei szerepelnek, és erre rímel Zalakaros jelmondata is, amely így szól: Meríts erőt a természet csodáiból! Most pedig kaptunk a csoda még nagyszerűbb látására egy kiváló lehetőséget ezzel az építménnyel. Mindezekért nemcsak köszönet, hanem erkölcsi elismerés is dukál, ezért is a város napján ebben az évben Zalakaros turizmusáért és vendéglátásáért kitüntető díjat adományoztunk a Zalaerdő részére – mondta Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere. Az Erdészkilátót dr. Háda László plébános áldotta meg. – Az élet szépségéről, az élet reményéről gondolkozhatunk, és örülhetünk, hogy ennek a szépségnek a részesei vagyunk mi is. Mert Isten meghívott bennünket, és reményt adott nekünk, hogy ebben a szépségben megtaláljuk őt – fogalmazott dr. Háda László, plébános. A szentelés és a szalagátvágás után a vállalkozó szellemű résztvevők fel is mentek a 91 lépcsőfokon, a 17 és fél méteres magasságban levő kilátószintig.

Galéria
további friss hírek
22
már.
20:00
1
Nagykanizsa
A Mura-program és a körkörös gazdaság
22
már.
15:54
4
Nagykanizsa
Sikeres volt a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület és a Magyar Vöröskereszt területi szervezete által közösen szervezett véradás.
22
már.
15:51
4
Nagykanizsa
Adathalászok próbálnak meg ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat megszerezni – figyelmeztet a NAV.
A csalók az adóbevallási időszakra hivatkozva keresik meg a gyanútlan adózókat. Az ismeretlenek már nemcsak e-mailben, hanem SMS-ben, élő telefonhívással is próbálkoznak. Az adóhivatal mindenkitől azt kéri, hogy az..tovább olvasom
22
már.
15:49
4
Nagykanizsa
Új kiállítás nyílt a Hevesi-iskolában.
A tárlaton Torjay Valter csaknem harminc alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A szombathelyi festőművész a szimbolizmus jegyében készíti festményeit. Kedvelt témái közé tartozik a kereszténység..tovább olvasom
22
már.
15:46
4
Nagykanizsa
A végvári hagyományőrzők idén is kétnapos rendezvénnyel emlékeznek meg Thúry Györgyről, Dunántúl oroszlánjáról.
A kanizsai hagyományőrző vitézek szerint testi és lelki felfrissülésre, megújulásra is kiváló lehetőséget nyújt a Thúry Portya, ami minden évben új programokkal bővül. A tavalyi – országos rekordnak..tovább olvasom
22
már.
15:41
4
Nagykanizsa
A Zalaerdő Kanizsán ezzel a helyszínnel csatlakozott a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz.
Felvételeinken már az egykori favár megtisztított környezete látható. Ide rendszeresen raknak le ismeretlenek illegálisan hulladékot. – Szerencsére annyira nem látom vészesnek a helyzetet az erdőben. Mi a kolleganőmmel a..tovább olvasom
22
már.
15:39
4
Nagykanizsa
A Savaria Szimfonikus Zenekar zárta a Filharmónia Magyarország által szervezett komolyzenei koncertsorozatot.
Méltó módon búcsúztatta a kanizsai közönség a Filharmónia Fortissimo bérletének idei évadát. A Hevesi Sándor Művelődési központban ezúttal a Savaria Szimfonikus Zenekar adott komolyzenei koncertet...tovább olvasom
22
már.
15:28
4
Nagykanizsa
A Kőrösi-iskolában a fenntarthatósági héten a diákok több környezetvédelmi programon is részt vettek. A Kiskanizsai-iskola tanulói pedig minden évben csatlakoznak a TeSzedd! mozgalomhoz.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
09:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
10:15
Lapozó
12:00
12:30
Heti Híradóink
13:45
14:15
Kommentár nélkül – heti válogatás
14:40
15:10
Napi Kanizsa - újranéző
15:35
16:05
16:35
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:10
18:40
Kanizsa külvárosa és annak pusztulása, a Kanizsa környéki erődítések topográfiája - Dr. Vándor László előadása
19:00
Sztárportré: Várkonyi Attila
19:30
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:40
Kanizsa TV Filmklub: Feketeszakáll és a Karib-tenger kalózai 2. rész
20:50
21:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
21:50
Lapozó
híradó 2019.03.22

SZOROSABB KAPCSOLAT – cserediákprogram indulhat kanizsai és indiai iskolák között, a dél-ázsiai országban hasznos lehet a magyarok víztechnológiai tudása, ezt India új magyarországi nagykövete mondta délelőtt Nagykanizsán 

VALÓS BAJ A MŰANYAG – egyre több van belőle a vizekben és az ottani élőlényekben, az újrahasznosítás, a körforgásos gazdaság segíthet mérsékelni a problémát, hangzott el a Pannon Novum rendezvényén 

NAGYTAKARÍTÁS – összeszedték a szemetet a Csónakázó-tónál, a Kőrösi- és a Kiskanizsai-iskola környékén is

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsaii Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu