+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Prostituáltakat futtató banda tagjait tartóztatták le Nagykanizsán
2020. február 19. szerda 14:36
Prostituáltakat futtató banda tagjait tartóztatták le Nagykanizsán
Ahogyan arról hétfőn már beszámoltunk, a bűnszervezetre a Kaán Károly utcában csaptak le egy nagyszabású rendőrségi akció keretében.
Nagykanizsa

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnszervezetek Elleni Főosztálya bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást H. Imre és társai ellen. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi által 2016 óta irányított bűnözői csoport Németországba és Svájcba szállított ki lányokat. A nőket tisztességes munkával hitegették, azonban tudtuk nélkül Nürnbergbe és Bernbe szervezték meg utazásaikat. Külföldön bordélyházakban kellett dolgozniuk, ahol a nap 24 órájában figyelték őket, bevételüket pedig részben vagy teljes egészében elvették. A lányokat panasz esetén ráadásul bántalmazták is. A bandát hétfő hajnalban egy összehangolt bűnügyi akció segítségével számolták fel. A nyomozók a bűnözői csoport három elfogott tagját gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és indítványozták letartóztatásukat. A negyedik bandatag szökésben van, őt még keresik a rendőrök.

– A Készenléti Rendőrség nyomozói széleskörű nemzetközi együttműködést folytattak a német, illetve a svájci kollégákkal. Így állapították meg, hogy ebben a bűnözői csoportban mindenkinek megvolt a maga feladata. Volt, aki a lányok utaztatásáért felelt, míg mások a lányok felügyeletét látták el. Az elfogást követően a három ember lakásán tartott kutatás során a nyomozók mobiltelefonokat, informatikai eszközöket, illetve feljegyzéseket foglaltak le, továbbá a bűncselekményből származó jövedelem elvonásaként vagyonelkobzás céljából nagymennyiségű készpénzt, ékszereket, továbbá egy nagyértékű autót foglaltak le, valamint zár alá vettek három ingatlant – mondta el Pap Judit r. alezredes, rendőrségi tanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyelet-vezetője.

Fotók: police.hu

 

Galéria
további friss hírek
27
már.
16:30
4
Nagykanizsa
A szervezet rendkívüli ülésén döntött arról, hogy 65 éven feletti tagjainak ingyen juttat el szájmaszkot, amennyiben ezt igénylik.
27
már.
16:26
4
Nagykanizsa
Egyre többen állnak ki este nyolc órakor az ablakokba, hogy így köszönjék meg az egészségügyi és szociális területen dolgozók áldozatos munkáját.
27
már.
16:21
4
Nagykanizsa
Az üzletlánc a veszélyhelyzet és a megváltozott vásárlói szokások miatt módosította a nyitvatartást.
Rövidebb ideig tartanak nyitva a Spar és Interspar áruházak - az üzletlánc a veszélyhelyzet és a megváltozott vásárlói szokások miatt módosította a nyitvatartást. Az üzletekben hétfőtől..tovább olvasom
27
már.
15:54
1
Nagykanizsa
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat ezért hivatalosan hajnali kettőkor három órára kell állítani.
Óraátállítás lesz a hétvégén. Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat ezért hivatalosan hajnali kettőkor három órára kell állítani. Az..tovább olvasom
27
már.
15:48
2
Nagykanizsa
A hivatal április 1-től nem szünteti meg az Online Számla rendszer korábbi verziójának támogatását.
Nem kötelező az átállás az Online Számla újabb verziójára – hívja fel a figyelmet a NAV. Az adatszolgáltatás folytonossága érdekében ezért a hivatal április 1-től nem szünteti meg az Online..tovább olvasom
27
már.
15:41
4
Nagykanizsa
A teljes lakosság védelmét szolgáló kijárási korlátozás április 11-ig, nagyszombatig tart.
Holnaptól kijárási korlátozás lép életbe az új koronavírus-járvány lassítása miatt. Ezt ma reggel jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök. A teljes lakosság védelmét szolgáló..tovább olvasom
27
már.
15:28
4
Nagykanizsa
A nassolás visszafogása és az onlájn edzések is segíthetnek a plusz kilók felszedésének elkerülésében.
A nassolás visszafogása és az onlájn edzések is segíthetnek a plusz kilók felszedésének elkerülésében – állítják a szakemberek. Ráadásul a rendszeres testmozgás fontos az..tovább olvasom
27
már.
15:16
4
Nagykanizsa
A kijárási korlátozás bevezetésével még fontosabbá vált az idősek otthonmaradása, és ebben való támogatásuk.
A kijárási korlátozás bevezetésével még fontosabbá vált az idősek otthonmaradása, és ebben való támogatásuk. Nekik, illetve helyben vagy távolabb élő fiatalabb családtagjaiknak, ismerőseiknek ad..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:00
18:30
Szolnoki Nemzetközi Versenytánc Gála
20:40
Liliputi mimikri: A pislogó homok
21:10
Lapozó
híradó 2020.03.27

KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY

Szombattól kijárási korlátozás lép életbe, az intézkedés szabályozza a vásárlást, továbbá tilos lesz vendéglátóhelyen tartózkodni, valamint mindenki köteles lesz a szociális érintkezést a lehető legkisebb mértékűre korlátozni

Bevásárlást ígérő csaló károsított meg egy idős kanizsai embert

Már dolgoznak a helyi vállalkozókat segítő kanizsai intézkedéseken, jelentette be a polgármester

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu