+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Az iskolák helyzete - most
2020. március 13. péntek 15:32
Az iskolák helyzete - most
Fokozottan ügyelnek a higiéniára a kanizsai iskolákban.
Nagykanizsa

Fokozottan ügyelnek a higiéniára a kanizsai iskolákban, két intézményben, a miklósfai és a Zrínyi-iskolában pedig arra kérik a szülőket, hogy ne kísérjék be a gyerekeket, illetve ne menjenek be értük. Van olyan iskola, ahol eddig is ez volt a gyakorlat. A Nagykanizsai Tankerületi Központhoz tartozó intézmények közül kettő jelezte az igazgatás felé, előzetes óvintézkedésként bevezetik, hogy a szülők csak az épületig kísérhetik a gyermekeket, illetve ott kell nekik várniuk őket.  -  Mindenfajta tájékoztatást a szülők és a gyerekek számára megadtunk. Különböző videókat is, amelyek a higiénés feladatokkal kapcsolatosak. Azon kívül, amikor a kormány bejelentette a vészhelyzetet, arra kértük a szülőket, hogy lehetőség szerint érkezéskor, távozáskor maradjanak kint, az udvaron, és ne a folyóson gyülekezzenek – mondta el Faller Zoltán, a Zrínyi-iskola intézményvezetője.

A Híradó úgy tudja, a miklósfai iskolában is ezt kérik a szülőktől. A Hevesi-iskolában viszont eddig is az volt a gyakorlat, hogy a szülők az intézményig kísérték és azon kívül várták a gyermekeket. Erre a jelenlegi helyzetben jobban ügyelnek az iskolában. - Mivel mi vagyunk a város legnagyobb iskolája – három osztályunk van évfolyamonként –, fokozottan vigyázunk mindig a tisztaságra és a fertőzésveszélyre is. Nálunk nem volt újdonság a kollégák számára, hogy fokozottan kell a személyi és az intézményi higiéniára figyelni. A megfelelő eszközeink megvannak, kaptunk fertőtlenítőszereket, ami most a vírussal kapcsolatos fertőtlenítést illeti. De nálunk amúgy is az a régen kialakult szokás, hogy a szülők délután kint várják a gyerekeket a bejárat előtt. Azok, akiknek fontos elintéznivalójuk van, nyilván be szoktak jönni, most annyiban változott a helyzet, kértük őket – és meg is értették – hogy ezen időszakon belül ne jöjjenek be, hanem telefonon értekezzünk. Kivételes esetben persze bejöhetnek, de ne akkor, amikor a gyerekek itt jönnek-mennek - fogalmazott szabó Erzsébet, a Hevesi-iskola intézményvezetője. Információink szerint a megelőzés érdekében bevezetett szigorításokat pozitívan fogadták a szülők.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu