Felhasználó: Jelszó:
KEZDŐLAP | INFORMÁCIÓK | MŰSOR | PARTNEREK | KAPCSOLAT | RÉGI OLDAL
2012-01-11 07:54
Tikett-csúcs
Győr - Drágultak az üzemanyagárak, drágultak a jegyárak is. A győri buszokon a korábbi 305 forint helyett, 400 forintért válthatnak tikettet az utasok, elővételben viszont továbbra is maradt a 230 forintos jegyár. Emellett az összvonalas bérlet összege is emelkedett 50 forinttal, a diákok viszont 10 forinttal kevesebbért válthatják meg havi bérletüket.

A szokásos délutáni forgalom itt a Révai utcában. Ahogy az a buszokon is jól látszik emelkedtek a jegyárak, 305 forintról, 400 forintra. De csak a sofőröknél, elővételben továbbra is 230-as áron közlekedhetnek az utasok. Még szerencse, hogy már üzemelnek a jegykiadó automaták, hiszen így gyorsan és egyszerűen tiketthez juthatnak a közlekedők, ráadásul majdnem féláron. Változás volt a bérleteknél is, az összvonalas havi bérlet 50 forinttal emelkedett, míg a tanuló havi bérlet 10 forinttal csökkent. Így az előbbit 5500, míg az utóbbit 2000 forintos áron vásárolhatják a győriek. Ezek a diákok most próbálják ki először az érintőképernyős masinákat, és bár kicsit lassan, de sikerül megváltaniuk utazásuk zálogát.

A menetjegyek közül a családi tikett 650 forintba kerül, de a City buszt továbbra is ingyenesen használhatják a győriek. A jeggyel utazóknak tehát érdemes még felszállás előtt megvásárolniuk a szelvényüket, hiszen ahogy azt a példa is mutatja az árak igazodtak a benzinár emelkedéséhez.

Forrás:regio1.hu

Ajánl Nyomtat
Megdőlt a rekord
Nagykanizsa - Megdőlt a rekord a IV. Országos Farsangi Fánkfesztiválon. Az egy időben, egy helyen bemutatott legtöbbféle fánk Guinness rekordját eddig is a nagykanizsai rendezvény tartotta 51 f...tovább
Összefogás és szolidaritás
A kommunizmus áldozataira emlékeznek
Ülésezett a SZEB
Ovis vetélkedő
2.22
2.21
2.20
2.17
2.16
 
Keresett kifejezés:
70-es évek
ABC
Anno
Jövő7
K'arc
Közelkép
Miss Alpok Adria 201
Rock az életünk
Sport magazin
Úti-társ
Vétyemi ősbükkös
Munkatársaink
Közérdekű adatok
Impresszum
Médiaajánlat
Gazdaság
Kultúra
Közélet
Sport
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu