|
|
|
2012-01-27 14:20 |
|
|
| Nagykanizsa - A Hevesi Sándor Általános Iskolában rendezték meg szerdán a „Szép magyar beszéd” elnevezésű verseny területi döntőjét. A két korcsoportban meghirdetett verseny felmenő rendszerű, a tét a balatonboglári, regionális megmérettetésen való részvétel volt. |
| |
 A nagy hagyományokkal rendelkező, Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyt a 11 – 14 éves korú tanulók számára hirdeti meg minden évben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, valamint a Kazinczy díj Alapítványi Bizottság. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja. Ennek megfelelően a vetélkedő résztvevőinek egy kötelező, s egy szabadon választott 20 – 25 soros prózai szöveget kellett felolvasniuk. A gyerekek teljesítményének értékelését 6 tagú zsűri vállalta magára.
Az idén mindkét kategóriában 8 – 8 résztvevő volt, pedig ennél többen szoktak részt venni a megmérettetésen – mondták el a szervezők. Sőt, a 2012-es területi verseny további érdekessége, hogy fiú indulója nem is volt a vetélkedőnek.
Az 5.-6. osztályos korcsoportban 3. lett Riersch Melitta, 2. Pirbus Virág, az első helyezést pedig Léránt Hanna érte el.
A 7. -8. osztályos korcsoportjában a 3. hely Poszovecz Hannáé lett, a második Farkas Dóráé, míg az első helyezést, s ezzel együtt a balatonboglári régiós versenyen való részvételt Bene Barbara érte el. |
|
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Megdőlt a rekord  |
| Nagykanizsa - Megdőlt a rekord a IV. Országos Farsangi Fánkfesztiválon. Az egy időben, egy helyen bemutatott legtöbbféle fánk Guinness rekordját eddig is a nagykanizsai rendezvény tartotta 51 f...tovább |
|
|
 |
|
|
 |
|
 |
70-es évek |
|
|
 |
ABC |
|
|
 |
Anno |
|
|
 |
Jövő7 |
|
|
 |
K'arc |
|
|
 |
Közelkép |
|
|
 |
Miss Alpok Adria 201 |
|
|
 |
Rock az életünk |
|
|
 |
Sport magazin |
|
|
 |
Úti-társ |
|
|
 |
Vétyemi ősbükkös |
|
|
|
 |
|
|