+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Hétvégén beindul az élet Zalakaroson
2020. május 28. csütörtök 15:45
Hétvégén beindul az élet Zalakaroson
Akadnak olyan szállásadók is, amelyek kétségek között vannak a járvány következtében kialakult helyzet miatt.
Zalakaros

Bíznak még a jó szezonban a szálláshelyek. Akadnak olyan szállásadók is, amelyek kétségek között vannak a járvány következtében kialakult helyzet miatt. Egyelőre ugyanis az országon belüli kirándulások és nyaralások szervezhetők. Az eddig többségben külföldi vendégeket fogadó szállásokon aggódnak leginkább. Van olyan hely, ahol még egyáltalán nem érkezett foglalás az első hónapra. A koronavírus ellenére jó szezonra számítanak a zalakarosi Forrás Hotelben. Az már szinte biztos, hogy a kezdetekben kizárólag magyar vendégek érkeznek a szállodába, hiszen külföldről még nem jöhetnek át a határon a nyaralni vágyók.  

–Jó szezonra számítunk. Maga a kereslet eleinte inkább még érdeklődéssel számolhatunk, de egyre inkább érkeznek a foglalások és remélhetőleg egy hasonló vagy egy jobb nyarat szeretnénk magunkénak tudni az idei évben is. A külföldi vendégek esetében a határnyitást követően is véleményem szerint még nem egy azonnali impulzus szerű utazási kedvet tapasztalhatunk csak a későbbiekben fog ez fokozatosan szintén felépülni- nyilatkozta Volák Benjámin, a Hotel Forrás igazgatója.

29-én, pénteken nyit ki Zalakaroson a Termál Kemping is, de eddig még nem érkeztek foglalások a parcellákra. A kemping üzemeltetője szerint ők nagyon szeretnék, ha minél több magyar vendég érkezne, de a hazai kemping kultúra azért egészen más, mint külföldön. -Mi elég speciális helyzetben vagyunk sajnos. A vendégeink körülbelül 90-95%-a külföldi. Ez a helyzet ránk most különösen rossz hatással van. Nagyon régóta itt vagyok –44 éve az idegenforgalomban, itt ezen a helyen–, de ilyennel még nem találkoztunk ezzel a helyzettel, és ez tényleg egy vis maior helyzet és nagyon félünk a szezontól- fűzte hozzá Györe Lászlóné, a Termál Kemping üzemeltetője.

Az apartmanok most előnyt is kovácsolhatnak abból, hogy kisebb a befogadóképességük más szállásokkal szemben. Így a javasolt távolságtartás miatt előfordulhat, hogy az idei nyaraláson többen választják ezeket a nagyobbak helyett. –A mostani pünkösdi hétvége miatt, hogy a strand is kinyit mi is teljes gőzerővel várjuk a vendégeket. És jönni is fognak, mert erre a pünkösdi hétvégére is már egy közel telt házzal vannak foglalásaink és június 15-től, ahogy amúgy korábban is az iskola szezon elindult, azt figyeltük meg, hogy töretlenül foglalnak. Annyi a különbség, hogy most szinte 99%-ban magyarok- tette hozzá Flórek Zsolt, a Zala Aranya Panzió tulajdonosa.

A szabályokra természetesen mindenki igyekszik fokozottan figyelni a szállásokon. Az alkalmazottak maszkot és kesztyűt viselnek. A legtöbb helyen már ki vannak helyezve az útmutató táblák és fel vannak szerelkezve egy-egy érintésmentes kézfertőtlenítővel is.

 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu