Felhasználó: Jelszó:
KEZDŐLAP | INFORMÁCIÓK | MŰSOR | PARTNEREK | KAPCSOLAT | RÉGI OLDAL
2012-02-22 17:11
Összefogás és szolidaritás
Nagykanizsa - A Fidesz-KDNP frakció tagjai úgy döntöttek, 2012-ben rendszeresen, jelentősebb összeget felajánlanak, mellyel esetenként a város civil szervezeteit, intézményeit szeretnék támogatni – jelentette be Bene Csaba frakcióvezető Jerausek István és Kovács János önkormányzati képviselőkkel közös, szerdai sajtótájékoztatóján.

Idén rendkívül szigorú, feszes, takarékos költségvetésre van szükség, amely áldozatot követel szinte mindenkitől. Ennek célja, hogy megőrizzük a város pénzügyi stabilitását, a biztonságos működés feltételeit – kezdte a sajtótájékoztatót Bene Csaba. A frakcióvezető hozzátette: Cseresnyés Péter polgármesterrel és Karádi Ferenc alpolgármesterrel az élükön a frakciótagok úgy döntöttek, maguk is áldozatot hoznak, és időről időre jelentősebb összeget felajánlanak. Az összegyűlt pénzt olyan civil szervezetek, intézmények kapják, melyek fontos munkát végeznek a közösség érdekében.

"Összefogás és szolidaritás. Ez a két szó, amely motivált bennünket, és szeretnénk, ha ez a szemlélet egyre inkább elterjedne Nagykanizsán, hiszen csak így, az összefogás és a szolidartás jegyáben lehetünk sikeresek, lehet sikeres Nagykanizsa" - mondta Bene Csaba, a FIDESZ-KDNP képviselőcsoport frakcióvezetője.

A felajánlott összeg és a támogatott szervezet neve minden esetben nyilvános lesz, a sajtó jelenlétében szeretnék átadni az adományt – hangsúlyozta Bene Csaba, aki végül elmondta: most térképezik fel azon szervezeteket, melyeknek szükségük van a támogatásra, s eddigi munkájukkal rászolgáltak arra. Az első felajánlást várhatóan március közepén adják át.


Ajánl Nyomtat
Esővízzel öntöznek, fásítanak
Nagykanizsa - Igaz, hogy a termálvizéről a leghíresebb Zalakaros, de évek óta nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a városba látogatók és az ott lakók esztétikus környezetben éljenek. Maguk a za...tovább
Gyerek még az idő
Láttunk lovat, kiscsirkét, lányszamarat...
Ölelés nap
A jövő városi közlekedése
5.17
5.16
5.15
5.14
5.11
 
Keresett kifejezés:
70-es évek
ABC
Anno
Bemutatkozik a Fáma
Gondolatok a Víz Vil
III. Kanizsai Autós
Jövő7
K'arc
Közelkép
Miss Alpok Adria 201
Rock az életünk
Sport magazin
Úti-társ
Vétyemi ősbükkös
Munkatársaink
Közérdekű adatok
Impresszum
Médiaajánlat
Gazdaság
Kultúra
Közélet
Sport
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu