+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Megújul a Zalakarosi Fürdő gyógycentruma
2018. szeptember 5. szerda 16:09
Megújul a Zalakarosi Fürdő gyógycentruma
Mintegy 700 millió forintos beruházás kereteiben újul meg a fürdő ikonikus épületegyüttese.
Zalakaros

A Zalakarosi Fürdő több mint 60 éves múltja során alig akadt olyan év, amikor ne fejlesztette volna szolgáltatásait. A sort most az intézmény – sokáig zászlóshajónak számító – kupolás gyógycentrumának, valamint kertjének rekonstrukciója folytatja. A munkálatok kivitelezője egy helyi cég lesz. – Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy méltónak találta a képviselőtestület a cégünket arra, hogy ezt a kivitelezést megvalósítsuk. Félve pályáztunk erre, de mégis büszkén, hiszen itt élünk, itt lakunk, itt laktunk 10 és 20 éve, és remélhetőleg itt is fogunk lakni 30, 40 év múlva is. Így ez a munka olyan, mintha saját magunknak, kvázi a saját magunk kertjében végeznénk – mondta Szabadics Attila, a Szabadics Zrt. alelnöke.

A csaknem 700 millió forintos projekt célja, hogy a gyógycentrum megőrizze régi, egyedi atmoszféráját és stílusjegyeit, mindezt úgy, hogy közben teljesen megújul a tetőszerkezet, a burkolat és a gyógykert is. – A tervezés során figyeltünk arra, hogy megtartsuk az épület egyedi formavilágát, de cseréljük a nyílászárókat, tetőszerkezetet, a burkolatokat, az épületgépészetet, a villamosrendszert. Gyakorlatilag az egész épület megújul. A tervezés során figyelembe vettük még az energiatakarékosság és a gazdaságos üzemeltetés kritériumait is – fogalmazott Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

Az elmúlt hét hónap során több mint 350 ezer vendég látogatott el a fürdőbe, ez tízszázalékos növekedést jelent a tavalyi adathoz képest. A település egyre népszerűbb célpont a turisták körében, hiszen a fürdő állandó fejlődése mellett a városban is egyre több fejlesztést láthatnak a Zalakarosra érkezők. – Nem csak arról van szó, hogy két vagy három kilométer kerékpárút épül jobb minőségben, persze ez is nagyon fontos, hiszen az elmúlt öt évben a legsikeresebb turisztikai ágazatunkká vált a kerékpáros turizmus. De például az árkokat lefedtük, így a település képe is megváltozott. De a civilház bővítése – 20 millió forintból – azt jelenti, hogy a csoportjaink, a közösségeink, a lakosság egy új lehetőséghez, egy új közösségi színtérhez juthat – árulta el Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere. A felújítási munkálatokat már októberben elkezdik a szakemberek. A projekt befejezése után a Zalakarosi Fürdő vezetőségének legfőbb célja az lesz, hogy az intézmény kiérdemelje az ötcsillagos nemzetközi minősítést az Európai Fürdőszövetségtől.    

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu