|
|
|
2010-07-28 12:43 |
| Soron kívüli ülést tartott a Városüzemeltetési Bizottság is |
|
| Nagykanizsa - A Pénzügyi Bizottsághoz hasonlóan kedden ülésezett a Városüzemeltetési Bizottság is. |
| |
 A Vasemberház tükörtermében tartott ülésen a megjelent tagok közgyűlés elé terjeszthetőnek találták a kiírt napirendi pontok döntő többségét, egyedül a 2010. évi út -és járdafelújítások forráskiegészítésére tett javaslat esetében nem született egyetértés: 3 igen és 3 nem, valamint 3 tartózkodás mellett a városüzemeltetési bizottság úgy döntött, hogy ezen indítványt nem érdemes tárgyalnia a közgyűlésnek. Ezzel szemben – kikötésekkel ugyan – de megszavazták, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő lakások elidegenítéséről szóló rendeletet módosítsák annak érdekében, hogy a korábban ki nem jelölt, ám eladásra kínált épületrészeket értékesíthessék a jövőben. Hasonló arányban, teljes egyetértésben támogatták a tagok, hogy az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Nagykanizsa – Miklósfa városrészben” elnevezésű projekt forráskiegészítését a közgyűlés elfogadja, ám emellett az ingyenes használatú helységek cseréjéhez történő hozzájárulás megadásáról is 9 igen szavazat mellett döntöttek. A Thúry György mellszobor tulajdonba vételére vonatkozó intézkedések meghozatalát is támogatta a bizottság, azonban annak elhelyezésével kapcsolatban még további egyeztetések szükségesek. |
|
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Elkezdődött a fesztivál  |
| Nagykanizsa - Szeptember első hétvégéjére borongós időt jósoltak, de Nagykanizsán ennek ellenére derűs programokkal és a vidámságot biztosító különleges ínyencségekkel várják a lakosságot és a D...tovább |
|
|
 |
|
|
 |
|
 |
ABC |
|
|
 |
Jövő 7 |
|
|
 |
K'arc |
|
|
 |
Nyugati Régió |
|
|
 |
Sport magazin |
|
|
|
 |
|
|