Felhasználó: Jelszó:
Regisztráció
 
 
KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK KAPCSOLAT
HÍREK Ajánl Nyomtat Megosztás
Kezdőlap - Hírek - Közélet
2011-02-04 14:11 - Nagykanizsa
Nagykanizsa egyetemi város
Nagykanizsa egyetemi város – péntektől tábla is felhívja e tényre mindazok figyelmét, akik településünkre érkeznek. A tábla ünnepélyes avatását péntek délelőtt, a diplomaosztó ünnepséget megelőzően tartották.

Sokunkban élt a vágy, hogy egyszer eljussunk idáig – az eltelt 10-11 év munkájának, sikerének köszönhetően elérkezett e pillanat – mondta az ünnepélyes alkalommal dr. Birkner Zoltán, kampuszigazgató. S ez az eredmény nem csak Nagykanizsa, hanem az egész megye számára büszkeség – fogalmazott Nagy Kálmán, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, aki egyúttal reményét fejezte ki, hogy a tendencia folytatódik, s hasonlatóan Nagykanizsához, több város is tudásközponttá alakul a megyében.


Az ünnepélyes szalagátvágást megelőzően Cseresnyés Péter polgármester a PEN nagykanizsai kampuszának tevékenységéről, a várossal folytatott együttműködéséről szólva elmondta azt is, e tábla marketing szempontból is segíti a várost, hiszen jelzi azt, ide érdemes jönni, akár a hétköznapokban, akár az üzleti életben megtalálhatja számítását mindenki, aki Nagykanizsára érkezik.

GALÉRIA
További hírek
Asztalitenisz-eredmények
2013-05-24 16:23 - Nagykanizsa
Az NB I B-s női asztalitenisz pontvadászatban a Kanizsa Sörgyár második egysége a hétvégi fordulóban a Kaposvárt fogadta...
Iskolás tehetségek
2013-05-24 16:22 - Nagykanizsa
A hónap elején zajlott le a Péterfy Sándor tiszteletére rendezett megyei tanulmányi verseny és művészeti vetélkedő döntője...
A táncot népszerűsítették
2013-05-24 16:21 - Nagykanizsa
Eraklin Tánckavalkádra várták az érdeklődőket a hétvégén a Kanizsa Centrumban. A társas-, és versenytáncot népszerűsítő..
Horgászverseny volt
2013-05-24 16:20 - Nagykanizsa
A jó idő beköszöntével szinte mindegyik hétvégére jut 1-1 horgászverseny. A Nagykanizsai Szúnyog Horgász Egyesület..
Pótbeiratás!
2013-05-24 16:19 - Nagykanizsa
Pótbeiratást tartanak május 27-28-án a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskolában. Jelentkezni..
A tolerancia jegyében
2013-05-24 16:16 - Nagykanizsa
A magyarszerdahelyi otthonból érkeztek vendégek a Rozgonyi iskolába.
MŰSOR
07:00 „A határon átnyúló gazdasági kapcsolatok jövője az Európai Unióban” című konferencia közvetítése f..
08:10 Onkológiai kutatás-fejlesztés: Kutatás és oktatás
08:35 Lapozó
12:00 Jelkép - Krisztus Szeretete Egyház
12:10 Lapozó
18:00 Harmonika est Felsőzsolcán – a Dél-Alföldi Harmonikabarátok Klubjának koncertje
19:30 Onkológiai kutatás-fejlesztés: Kutatás és informatika
19:55 Vadak közelében – Szárnyas farkasok
20:30 Lapozó
KANIZSATV INFORMÁCIÓK
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100)
Web: www.nmhh.hu
Munkatársaink
Közérdekű adatok
Impresszum
Médiaajánlat
KANIZSATV PARTNEREK